RETRO RÁDIÓ

Iskolaomlás Székelyudvarhelyen: Megszólalt az élet és halál között lebegő Orsi édesanyja

Létrehozva2023. 12. 20. 12:46

Imaláncot indítottak a székelyudvarhelyi kollégiumban megsérült lányért. Orsit mesterséges kómában tartják. A tinédzser fivére, Botond is ugyanabban az intézményben tanult, és a katasztrófában elhunyt Dávid szobatársaként annak köszönheti az életét, hogy éppen osztálykiránduláson vett részt.

Élet és halál között lebeg a székelyudvarhelyi kollégiumomlásban megsérült Orsi. A 15 éves lány felépüléséért imaláncot indítottak. Mint arról a Ripost beszámolt, hétfő délután összedőlt a Tamási Áron Gimnázium diákotthona főfala. A tűzoltók a romok alól több diákot kimentettek. Kettőt életveszélyes állapotban találtak, egyikükön, a 18 éves Dávidon a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudtak segíteni. A fiút csütörtökön, Farkaslakán helyezik örök nyugalomra, hiszen Erdélyben szokás az elhunytakat minél hamarabb eltemetni.

Hosszasan keresték a sérülteket.  Fotó: román katasztrófavédelem.

Orsiért még küzdenek az orvosok. Zsuzsanna, a tanítónőként dolgozó édesanyja rövid nyilatkozatot adott lapunknak.

A helyzet változatlan. Bízunk benne, hogy a lányom felépül. Ne haragudjon, de most képtelen vagyok többet mondani

 – fogalmazott az aggódó szülő.

Orsinak egy fivére van. Botond szintén ugyanabban az intézményben tanul. Megbízható forrásból megtudtuk, hogy a kollégiumban egy szobában lakott Dáviddal, és könnyen lehet, hogy annak köszönheti az életét, hogy éppen egy osztálykiránduláson vett részt.

Jenei Csaba unitárius lelkész a kérdésünkre elmondta: Orsit és Dávidot is régóta ismeri.

Tisztességes, okos gyerekek. Orsi még cserkész is volt. Természetes, hogy a kislányért a reformátuskollégámmal együtt imaláncot indítottunk. Kérjük a jó szívű embereket, fohászkodjanak a kislányért, hiszen most arra van a legnagyobb szüksége 

– fogalmazott a tiszteletes.

Bíró István segesvári református esperes szerint mindig bíznunk kell Isten irgalmában.

Személyes emlékem is fűződik a Tamási Áron Gimnázium kollégiumához, hiszen a néhány évvel ezelőtt elhunyt édesapám is ott tanult. Mindig a lehető legnagyobb szeretettel beszélt az intézményről. Természetes, hogy a mi gyülekezetünk is csatlakozik az imalánchoz

 – jegyezte meg a kálvinista lelkipásztor.

Információink szerint Zsuzsanna a kórházban szinte el sem mozdul a lánya közeléből. A tinédzsert jelenleg is mesterséges kómában tartják. Eltört az egyik csigolyája, és az orvosok arra várnak, mikor kerül műthető állapotba.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.