Marics Peti
A nőre a rendőrök vártak, miután a gép megérkezett a repülőtérre.
Döbbenetes és egyben vérfagyasztó jelenetek zajlottak le az Korean Air koreai légitársaság New Yorkból a dél-koreai Incheon-be tartó járatán.
Egy 26 éves koreai nő repülés közben megpróbálta kinyitni a repülőgép ajtaját. Úgy tudni, hogy az eset folyamán drog hatása alatt állhatott. A beszámolók szerint az utazás 10. órájában szorongás jeleit mutatta, majd ezt követően többször is megpróbálta kinyitni a gép vészkijáratát. A bekattant utast végül a légiutaskísérők tették ártalmatlanná.
A nőt a leszállás után a repülőtéri rendőrség őrizetbe vette. Ezután gyorstesztet végeztek rajta, ami kimutatta, hogy illegális kábítószert fogyasztott, majd letartóztatták. A helyi rendőrség közölte, hogy a koreai nő fél éven át New Yorkban élt, és úgy tudni, hogy korábban nem volt semmilyen mentális problémája.
Az egyelőre nem ismert, hogy milyen kábítószer hatása alatt állt.
Az eset azután történt, hogy egy tinédzsert három év börtönbüntetésre ítéltek a múlt hónapban, mert megpróbálta kinyitni a repülőgép ajtaját. A férfiről kiderült, hogy metamfetamin hatása alatt, amikor elkövette a tettét - emlékeztett cikkében a Korea Times.