RETRO RÁDIÓ

„Folytatjuk a harcot tovább!” – Még mindig nem tudják megműteni a kis Helénát

Létrehozva2023. 10. 10. 17:30

A másfél éves Varga Helénáról májusban derült ki, hogy súlyos daganatos betegséggel küzd. A család mindent megtesz, hogy a kislányt külföldön megműthessék, Heléna daganata azonban még nem zsugorodott eleget.

Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, májusban hihetetlen küzdelmek elé állította a sors a vajdasági Varga családot. Ekkor derült ki, hogy a másfél éves kislányuk, Heléna idegszövetében egy agresszív tumor, azaz neuroblasztóma jelent meg. A család most külföldi gyógykezelésre és műtétre gyűjt, hogy kislányuk legyőzhesse a rákot.

A vajdasági család nem adja fel a küzdelmet kislányukért Helénáért (középen)   Fotó: Olvasói fotó

„A tumor még nem műthető, de folytatjuk a harcot"

A Ripostnak most Varga Endre, Heléna édesapja nyilatkozott, aki egy hónapja arról számolt be, hogy várják az MRI eredményét, ami megmutatja mennyit zsugorodott a kislány daganata.

Sajnos a tumor még nem műthető, a 39%-os zsugorodás, amit megállapítottak, még nem elegendő. Ezért a cél elérése érdekében újabb kemoterápiát kapott, ami más fajta, erősebb az eddiginél

– mondta el az apuka a Ripostnak.
„Egyelőre jól viselte, bár a mellékhatások még ezután jelentkezhetnek majd. A terv szerint még egy ciklus várható, majd újabb ellenőrzés, a műthetőség reményében" – tette hozzá.
Heléna jelenleg a genovai Giannina Gaslini kórházban van, Olaszország neuroblasztoma egyesületének a központjában. Itt el tudják végezni a teljeskörű állapotfelmérést, a műtétet és a szükséges utókezelést is, amennyiben Heléna állapota engedi azt. Ezzel párhuzamosan további kivizsgálások is folynak, szövettani elemzések, a tumor és Heléna állapotának minél alaposabb kiismerése érdekében. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy szurkoltok neki, a sok-sok akciót, gyűjtést, licitet, minden egyes sms-t! Folytatjuk a harcot tovább 

– zárta gondolatait az édesapa.

Helénának a szíve és tüdeje közötti tumor nem zsugorodott eleget a műtéthez  Fotó: Olvasói fotó

Csaknem 140 millió forint a csoda ára

Ahogy arról a Ripost korábban beszámolt, a másfél éves Varga Heléna egészen májusig gondtalanul élte a kicsi lányok életét, amikor hirtelen négy nap alatt elvesztette járásképességét. A szülők akkor még nem sejtették, hogy a tünet egy agresszív tumorra utal, ami a pici lány szíve és tüdeje között van és épp készül átterjedni a gerincoszlopra is. A végső diagnózist végül egy hónap múlva mondták ki a klinikán: Helénának neuroblasztómája van, ami egy olyan rákos daganat, amely csecsemők és kisgyermekek idegszövetében alakul ki.

Endre korábban elmondta, hogy Szerbiában nincs olyan sebész, aki vállalja a daganat eltávolítását ilyen pici gyereknél, de külföldön megműthetnék Helénát. Ennek az ára azonban csaknem 360 ezer euróba, azaz 138,6 millió forintba kerül az utókezelésekkel együtt.

A szülők a végsőkig reménykednek benne, hogy a tumor zsugorodni fog, Helénát pedig megműthetik, addig azonban még egy ciklus kemoterápia vár a kislányra. 

A pici lány gyógyulását a budihuman.rs oldalán lehet támogatni, illetve SMS-ben, dinár- és devizaszámlára történő utalással, online kártyás fizetéssel és PayPal-on keresztül. Olvasóink kérésére most megosztjuk a magyarországi EliMo Alapítványnál levő számlaszámukat (10103056-51133800-42005004 (MBH Bank) IBAN: HU95-10103056-51133800-42005004 SWIFT/BIC kód: BUDAHUHB), melyen keresztül anyagilag lehet segíteni a Varga családnak, hogy Heléna meggyógyuljon. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.