KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.19.

Amerikai tulajdonú luxusszállodában él a Hamász terrorszervezet vezére

Iszmail Haníje ötcsillagos luxusban tölti a mindennapjait.

Szerző Ripost

Miközben a Hamász központjának számító Gázai Övezetben humanitárius katasztrófa fenyeget, addig a terrorszervezet vezetői a legnagyobb luxusban élnek 2 ezer kilométerrel odébb, Katarban. Egymástól függetlenül több hírportál is arról számolt be az elmúlt napokban, hogy Iszmail Haníje, a Hamász rettegett elnöke, valamint közvetlen beosztottjai a méltán híres Four Seasons luxusszállodalánc dohai szállodájában laknak életvitelszerűen, az ott tartózkodásukért pedig az iráni és a katari kormány fizet.

Iszmail Haníje, az amerikai tulajdonú Four Seasons luxusszállodában él

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Hamász vezetői Katar vendégszeretetét élvezik, ahogy azt is, hogy a nyugati nagyhatalmak - köztük elsősorban az Egyesült Államok  - elnézőek voltak ezzel kapcsolatban. Ennek oka, hogy a térségben Katar Amerika egyik legfontosabb partnere, ugyanis az alig hárommilliós monarchia területén található az amerikai légierő által használt Al Udeid légibázis, ahol mint tízezer amerikai katona állomásozik. A támaszpont kulcsfontosságú szerepet játszik az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban, valamint az Afganisztán és Irak elleni légicsapások megindításában.

Katarban tehát békésen megférnek egymás mellett az amerikai katonák és a radikális terrorszervezetek politikai irodái. Az a tény azonban, hogy a Iszmail Haníje, valamint több magas beosztású hamászos a Four Seasons katari luxusszállodájában lakik, komoly felháborodást váltott ki Washingtonban, a szállodalánc többségi tulajdonosa ugyanis az amerikai Cascade Investmenten magántőkalap. Erről a társaságról röviden annyit érdemes tudni, hogy Bill Gates az igazgatója, a közelmúltban pedig azzal vált ismerté, hogy közel 300 ezer hektár termőföldet vásárolt fel az Egyesült Államokban.

Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának egyik befolyásos tagja, Mike Waltz arra szólította fel szerdán Bill Gatest, hogy tiltsa meg a tulajdonában lévő szállodák használatát a Hamász terroristáinak. A republikánus képviselő egy hét haladékot adott a milliárdosnak, akit azzal fenyegetett, hogy „terrorizmusellenes szankciókat” vet ki a Four Seasonsre, ha nem cselekszik.

"Bill Gates birtokolja a Four Seasons szállodaláncot, amely a Hamaszt – egy terroristaszervezetet – látja vendégül a dohai szállodájában. Ha Gates továbbra is megengedi ezeknek a terroristáknak, hogy használják a szállodáit, az törvénysértést jelent. Egy terrorszervezet anyagi támogatása megnyithatja a kaput a Bill Gates elleni jogi szankciók előtt, beleértve az életfogytiglani börtönbüntetést is"

- fogalmazott a Mike Waltz, aki hozzátette, ha Gates nem cselekszik, a neve bekerülhet az Országos Terrorelhárítási Központ adatbázisába. A New York Post beszámolója szerint a képviselő felhívására egyelőre se Gates, sem pedig a Cascade nem reagált.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki