RETRO RÁDIÓ

Születésnapja előtt, játék közben fulladt a tengerbe a tündéri 7 éves kislány

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 09. 07. 18:00

A 7 éves Emily barátaival játszott mikor a baleset történt, melyből tragédia lett.

Akik ismerték a kislányt mind azt mondják, hogy barátságos természetére, és mosolyára fognak emlékezi, ha eszükbe jut majd. Emily Roman ma, szeptember 7-én lett volna nyolc éves, azonban pár nappal ezelőtt életét vesztette. 

Az iskolai közösség és a szomszédok együtt gyászolják a kislányt a családjával együtt. Fotó: Pexels

Emily a barátaival a County megyei ír tenger partján játszott, mikor őt hirtelen elsodorta a víz. Testét csak három órával később találták meg, azonban a kislány addigra sajnos már életét vesztette. A tragikus eset után a családon a kislány iskolája is próbál segíteni, hogy feldolgozzák a gyászt. 

Egész iskolai közösségünk egyként gyászolja másodikas diákunk, Emily Roman halálát. Sokkot kaptunk, és fáj a szívünk Emily családjaiért és szeretteiért.

 - olvasható az iskola közleményében. Hozzátették, az esemény rendkívül traumatikus pláne, hogy az új tanév csak most kezdődött el. 

Doris Bryan igazgató szintén részvétét és együttérzését nyilvánította a kislány szüleinek, nővérének, és Emily ikertestvérének, aki továbbra is abba az iskolába jár, ahova ő is járt. Elmondta, az iskolájuk pszichológus segítségét is felajánlja bárki számára, aki úgy érzi, nem tudja feldolgozni a 7 éves kislány hirtelen, tragikus halálát, beleértve ebbe minden tanulójukat és a személyzetet is. 

A gyászoló család tíz évvel ezelőtt költözött Lengyelországból Írországba, - írja a Mirror. Szomszédjaik Emilyt egy rendkívül aranyos, kedves, és mosolygós kislányként ismerték. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.