RETRO RÁDIÓ

Folytathatja a kiskutyák szaporítását a perei holland állatkínzó

F.I.
Szerző
F.I.
Létrehozva2023. 09. 07. 07:00
Frissítve2023. 09. 07. 07:38

Még a sokat látott állatmentők is megdöbbentek, amikor kinyitották a perei nő fagyasztóját. A szaporító egyelőre nem hajlandó megválaszolni, hogy miért tartott kutyatetemeket a hűtőjében.

Ahogy arról lapunk már többször beszámolt, az állatmentő szervezetek rendőrségi kísérettel vonultak ki egy perei házhoz, miután a polgármester és a jegyző arról értesítette őket, hogy egy holland szaporító nem megfelelő körülmények között tartja az állatait. Hamar kiderült, hogy a kiérkező rendőröknek eljárást kell indítaniuk, hiszen borzasztó állatkínzások zajlottak a kerítés mögött.

A holland nő borzalmas körülmények között tartotta az állatokat  Fotó: Ripost

A holland nő már évekkel ezelőtt költözött a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Perére, ahol egy félig összedőlt vályogházban élt és kutyákat szaporított. Az állatok a külföldi piacra gyártódtak, majd több ezer euróért leltek gazdára. Az állatvédők borzalmas látványban részesültek, ugyanis a nő embertelen körülmények között tartotta a kutyákat, illetve ő maga is a padláson élt. 

"A helyszínre érkezve szembesültünk a helyzet súlyosságával: kutyaürülék rétegesen mindenhol, mocskos, állott víz a kutyáknál, a hőség elől nem mindenhol biztosított árnyék, bágyadt, beteg, sovány kölykök és felnőtt kutyák egyaránt, nyakig érő gaz mindenhol" – mondta el a Ripostnak Kapin Richárd, állatmentő. 

Több állati csontvázat is találtak a házban  Fotó: Ripost

Amikor beléptek a házba még inkább hátborzongató látvány tárult eléjük. Orrfacsaró bűz lengte be a házat, mindenhol szemét, ürülék és állati csontvázak. A rendőrség a hűtőbe is benézett, ahol szintén kölyökkutyák tetemeire bukkantak. A másik szobába lépve fellógatott kutyákat találtak. A nő ugyanis több kutyát megnyúzott, illetve az udvaron is több oszladozó tetemet találtak.

 A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a nő ellen, valamint az állattartástól is eltiltották. Végül a kivégzőtáborból 25 kutyát és 2 macskát mentettek ki. Az állatok jelenleg különböző állatvédői egyesületeknél leltek menedékre.

Ám vannak arra utaló jelek, hogy a nő tovább folytatja az állatkereskedést. Két nappal ezelőtt ugyanis a szintén Borsodban található Ináncsról jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol felfoghatatlan módon éppen az állatkínzásról panaszkodik:

"Állatbántalmazás, egy lótenyésztő ináncsi ember" – kommentálta hollandul saját videóját. 

A videón egy lovas kocsi látható, illetve ahogy egy férfi gyeplővel üti a lovat. 

Úgy gondolja, hogy ha fogja a gyeplőt, majd keményen megveri, akkor lovai erősebbek lesznek

 – írta tört magyarsággal az állatkínzó nő.

Az oldalán több kutyás hirdetés is megjelent a napokban, ezúttal tacskókat és angol buldogokat hirdet. A hirdetéshez azonban egy nyíregyházi telefonszám van megadva, viszont hosszú csengetés után sem veszi fel senki a telefont. 

A nőt nem csak a magyar állatvédők céltáblájává vált, ugyanis már Hollandiában is körözik őt szintén állatkínzás miatt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.