Létrehozva: 2023.09.01.

Oroszország hadrendbe állította a "Sátán" atomrakétát

Valóra vált Vlagyimir Putyin régóta dédelgetett álma.

Oroszország hadrendbe állította a NATO által csak „Sátán II” néven emlegetett RSz-28 Szarmat interkontinentális rakétarendszerét - jelentette be pénteken Jurij Boriszov, az Orosz Állami Űrügynökség (Roszkozmosz) vezetője. A tisztségviselő elmondása szerint a rakéta a legnagyobb hatóerejű és a leghosszabb hatótávolságú orosz atomfegyver, mellyel lényegében a világ bármely pontjára képesek nukleáris csapást mérni.

Oroszország hadrendbe állította a "Sátán" atomrakétát (A képen egy RSz-24 Jarsz-rendszer látható, amit a "Sátánnal" kívánnak leváltani)

A nyugati sajtó először 2018-ban számolt be az RSz-28 létezéséről, az oroszok viszont vélhetően már a 2010-es évek eleje óta dolgoznak rajta titokban. Az orosz állami média korábbi tájékoztatása szerint a fegyverrendszer néhány perc alatt képes lesz elérni bármely nyugati fővárost: Berlint 46, Londont 122 másodperc alatt, de az Egyesült Államok keleti partját is célba tudják venni vele. Vlagyimir Putyin orosz elnök és más Kreml-közeli tisztségviselők azzal is dicsekedtek, hogy a Szarmat-rendszer kivédhetetlen hagyományos rakétavédelmi rendszerekkel.

A folyékony hajtóanyagú rakéta 35 méteres, a hatótávolsága 18 ezer kilométer, és egyes típusai akár 10-15 nukleáris robbanófej hordozására is képesek, melyek mindegyike más-más célpontra irányítható. Egyes becslések szerint a rakéta egy Franciaország méretű területet is képes megsemmisíteni.

A fegyver kivédhetetlenségét az adja, hogy Mach 27 sebességre (a hangsebesség huszonhétszerese, mintegy 33 ezer kilométer óránként) is képes, sőt, hiperszonikus siklórepülővel is felszerelhető, melynek segítségével képes a röppálya módosítására. A hagyományos rakétavédelmi rendszer azonban úgy működik, hogy ha rakétatámadást észlelnek, bemérik a fegyver röppályáját és ellenrakétákkal semlegesítik a fenyegetést. Az iránymódosításra képes, illetve a nagyon nagy sebességű rakéták ellen viszont teljességgel hatástalanok az ilyen rendszerek.

A Szarmatot kifejlesztő Makejev Rakétaközpont vezérigazgatója és főkonstruktőre, Vlagyimir Gyegtyar azt mondta, hogy az új rakéta - amelyet "a rakétatechnika csúcsának" nevezett - az egész Föld körüli röppályán képes haladni és bármelyik irányból csapást mérni. A szakértő hozzátette, hogy a rakéta kizárólag orosz gyártmányú egységekből és alkatrészekből építették meg, ami leegyszerűsíti a belföldi sorozatgyártást.

 

Vlagyimir Putyin korábban úgy beszélt a RSz-28 rakétarendszerről, mint ami képes legyőzni a ballisztikus rakétarendszereket, többek között azért, mert olyan pályára is kilőhető, ahol az Egyesült Államoknak képtelen azt elfogni. Az orosz elnök hozzátette, hogy „ez az egyedülálló fegyver megerősíti fegyveres erőink harci potenciálját, megbízhatóan garantálja Oroszország biztonságát a külső fenyegetésekkel szemben, és elgondolkodtatja azokat, akik a féktelen agresszív retorika hevében megpróbálják fenyegetni országunkat”.

Oroszország legutóbb februárban tesztelte a RSz-28 rakétarendszert, éppen akkor, amikor Joe Biden amerikai elnök Kijevbe látogatott. A kísérletről Moszkva állítólag előre figyelmeztette Washingtont, de az amerikai tisztviselők úgy nyilatkoztak, a kilövést nem tekintik az eszkaláció irányába tett lépésnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Lecserélte táncos párját Tóth Gabi

origo.hu

Négy évig folyamatosan verte a barátja Singh Vikit

borsonline.hu

Hatalmas lendület az eltűnt kis Maddie ügyében: előállt a sorsdöntő bizonyíték

vg.hu

Álommeló Budapesten, de alaposan fel kell kötni a gatyát hozzá

ripost.hu

3,7 millió helyett egy forintot sem fizet a TV2 Hódi Pamela férjének

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Az orosz határ mentén egy CIA által támogatott kémbázis hálózatot hoztak létre + videó

origo.hu

Az ukrán hadsereg az összeomlás szélén

mindmegette.hu

Itt az egytálételek császára: ha így készíted a brassóit, mind a tíz ujjad megnyalod utána

life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

origo.hu

Ártatlanul hurcolták meg: szabadon engedték a lengyelek a késelés miatt őrizetbe vett magyart

ripost.hu

Törnek a szívek februárban, 3 csillagjegy szakítani fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Afgán "erkölcsőr" gyilkolt meg három nőt Bécsben. A gyanúsított menedékkérőként érkezett Ausztriába

KÜLFÖLD

A dühös gazdák forradalmát a rendőrség sem tudja letörni

KÜLFÖLD

A kislányok nem öltözhetnek hercegnőnek Berlinben: karneváli genderútmutató a minisztériumból

KÜLFÖLD

250 traktor vonult Berlinben, a vasutasok után a berlini "BKV" is sztrájkra készül

KÜLFÖLD

„Azt az időt, ami még hátravan, a családommal akarom tölteni” – jelentette ki a gyomorrákos háromgyerekes apuka

KÜLFÖLD

„Nem érdemelte meg, hogy ilyen hirtelen elvegyék tőlünk” - Négy nappal az áramütése után feladta a harcot a 10 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszonyatos, mit fedett fel utolsó szavaival a haldokló kismama

KÜLFÖLD

„Terhességem alatt a férjem mindig ágyba hozta a reggelit, de szörnyű szándéka volt vele”