Létrehozva: 2023.09.27.

Nindzsa támadott fiatalokra Hidegkúton

Egy 50 éves férfi támadt rá fiatalok egy csoportjára szamurájkarddokkal és nuncsakuval. Bármilyen meglepő nem is olyan ritkák a hasonló nindzsákhoz köthető merényletek.

A 80-as évek legnagyobb sztárjai voltak a filmvásznon azok az ázsiai, elsősorban Japánban élő kémek, gyilkosok, felforgatók, akiket leegyszerűsítve nindzsának szoktunk hívni. Ezek a maszk mögé rejtőző harcosok, akiknek a rejtőzködés, a hangtalan lopózás volt a fő jellemzőjük máig számos film, könyv hősei, hiszen egy egész mondavilág épült köréjük és a kardforgatásban és kézitusában való jártasságukat sokan megirigyelték. Vélhetően így volt ezzel az az 50 éves férfi is, aki katanákkal (szamuráj kard) és egyéb ősi ázsiai fegyverekkel indult el egy esti sétára, azonban mégis ő húzta a rövidebbet - derül ki a Paraméter cikkéből

Silhouette,Of,A,Samurai,Fighter
Kardok és nuncsaku is volt az 50 éves önjelölt nindzsánál Fotó: William.Visuals / Shutterstock

A pórul járt a nindzsa meséje

Pénteken(szeptember 22.) késő éjszaka indult el az 50 éves Martin M. Pozsonyhidegkúton egy feltételezhetően egészségügyi sétára, majd szombaton hajnali fél 1-kor egy kisebb vitába keveredett egy hatfős csoporttal. Azt nem tudni mi baja lehetett a fiatalokkal, de azzal fenyegette őket, hogy végez velük és ennek úgy adott nyomatékot, hogy hadonászott a nála lévő kardokkal. A társaság igyekezett odébbállni, ám az önjelölt nindzsa nem akarta ennyiben hagyni és követte őket, miközben tovább fenyegetőzött. Az egyik kardját leszúrta a földbe, majd elővett egy nuncsakut és azzal akart sérülést okozni a fiataloknak. Arra viszont nem számított, hogy a megtámadottak kihasználják a figyelmetlenségét és szamuráj ügyeséggel megszabadítják fegyvereitől, illetve lefogják, majd értesítik a rendőrséget. Az esetet a szlovák hatóságok gyorsított eljárás keretein belül kezelik - tudatta a Michal Szeiff a pozsonyi rendőrség szóvivője. 

Ninja,Silent,Killer,Waits,In,Ambush,In,Forest,Undergrowth
A rejtőzködés mesterei voltak a nindzsák az ősi Japánban  Fotó: Fotokvadrat / Shutterstock

A fehérvári nindzsa 

Tavaly augusztusban egy férfi kétszer is látott egy sötét ruhás alakot, aki egy nindzsa ügyességével előbb felmászott egy fára, ahonnan a környéket kémlelte, majd hetekkel később ugyanezt a személyt látta, aki akkor az egyik lakóház erkélyre kapaszkodott fel, majd felmászott a Balatoni úti töltés oldalába. 

Brutális nindzsák Borsodban 

2017. áprilisában brutális támadás történt Borsodban, ahol egy családot a saját otthonában vert meg három férfi, akiknél nuncsaku, vipera és fadorongok is voltak. A borsodi nindzsák először az utcáról kiabáltak, majd kövekkel bedobták az áldozataik házának ablakát, ezután bementek a kertbe, és a bejárati ajtót kívülről erőszakkal benyomták. A bent lakó férfi és testvére ezt nem tudta megakadályozni. A házban lévők mindegyikét ütötték a náluk lévő fegyverekkel, eszközökkel, még a 11 éves gyermeket sem kímélték, majd búcsúzóul még életveszélyesen megfenyegették őket. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmasra duzzadtak a TV2 szexi sztárjának ajkai - kép

borsonline.hu

Kamerák előtt mondta ki Tóth Gabi a kemény üzenetét Krausz Gábornak és Hannarózának

vg.hu

Novák Katalinért eljött a herceg fehér lovon

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

vg.hu

Ismét háborús bűncselekménnyel vádolja az oroszokat Kijev egy videó alapján

origo.hu

Tóth Gabi teljesen átlátszó szoknyában, fekete bugyiban mutatta meg magát - kép

travelo.hu

A Föld leghidegebb városában -64 fokot is mértek már

ripost.hu

DWTS döntő: Nem fogod kitalálni, ki ölelgette Krausz Gábort a kulisszák mögött - Fotó

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Igaz a szomorú hír: kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Szívszorító döntést hozott a sorozatgyilkos lánya: „Itt az ideje, hogy mindenki kapjon egy kis békét”

KÜLFÖLD

Gyerekeket késelt halálra egy férfi New Yorkban

KÜLFÖLD

Megint bekövetkezett a tragédia: futballmeccs előtt késeltek halálra egy szurkolót

KÜLFÖLD

Nagy a baj, összedőlhet a világ egyik legnépszerűbb tornya