Létrehozva: 2023.09.08.

,,Bedarálják az iskolánkat" - folytatódik az erőszakos ukránosítás Kárpátalján

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola élet-halál harcot folytat az ukránosítással szemben. Nemrég ukrán igazgatót tettek az intézmény élére, akinek az első lépése volt minden magyar nemzeti jelkép betiltása, azóta a helyzet tovább romlott.

Egyik magyarellenes lépést követi a másik Munkácson. Olvasóink közül biztos sokan emlékeznek a település várában lévő turul szobor elbontásáról, aminek helyébe az ukrán szigony került, majd a kárpátaljai magyar oktatást kezdte támadni a Baloga klánhoz köthető városvezetés. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola nagy megbecsülésnek örvendő magyar igazgatóját váltották le mondvacsinált indokokkal. Az igazgató bíróságra vitte ügyét, amiben első fokon neki adott igazat az ukrán bíróság. A döntés után visszahelyezték, majd újra leváltották. Később az ukrán vezetés egy magyarul nem tudó, a magyar kultúrát nem ismerő, teljesen idegen korábbi óvodavezetőt tett meg az iskola igazgatójának, aki azonnal munkához látott hogy szétverje a magyar oktatást.

A tanévnyitó a munkácsi középiskolában Forrás: Kárpátalja hírportál

Az árral szemben

Az ukrán igazgatónő először maga mellé vett egy helyettest, majd a magyar iskolában teljesen ukrán tannyelvű osztályt akart indítani. Ez a terve nem sikerült, mert a tantestület egy emberként állt ki ezen ukránosító törekvés ellen. Pauk igazgató asszony azonban nem adta fel. Agresszívan folytatják a magyar iskola bedarálását. A tanévnyitón betiltották a magyar zászlót, a piros-fehér-zöldet trikolort, és a magyar Himnusz éneklését is, amire a diákok válaszként egy piros-fehér-zöld gyertyát helyeztek el a feszület mellé, a tanárok pedig néma tiltakozást tartottak. Az egyik igazgatóhelyettest lemondatták, a másikat pedig már csak írásban utasítják. A lemondatott helyére egy újabb ismeretlen személyt hoztak. A döntésekről senkivel nem egyeztetnek, azokat a városházán hozzák. Közben, hogy meg tudják indokolni az igazgató eltávolítását könyvvizsgálókat fogadtak, aki átnézik az iskola teljes iratállományát. Hibát keresnek, hogy tudjanak a bíróság előtt mire hivatkozni. Minden eddigi jól bevált rendszert felrúgnak, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák a tanulást. Átszervezik az órarendet, hogy közben tanórákat vehessenek el a magyar származású tanároktól. A felszabadult órahelyekre pedig idegen ukrán tanárokat hozhassanak, akik majd megbontják a tantestület azon egységét, ami a legnagyobb akadálya az erőszakos ukránosítási kísérletnek. 
 

A tantestület kitart

Popovics Gyulát a tantestület kiemelkedő személyiségét, tanárt kérdeztük a kialakult helyzetről

Kimondottan az iskolának az átvétele átformálása indult meg. Ezzel - talán nem túlzok - de ilyen sátáni gyűlöletet kapunk, mi itt tanítók, mi itt magyarok ettől a városvezetéstől. Éppen ma mondták, hogy itt csak ukránul fog mindenki beszélni, ebben az iskolában. 1946-tól vannak újra(1944 és 1946 között be voltak zárva) magyar iskolák, de más a sztálini, brezsnyevi időszakban sem volt ilyen magyarellenesség. Amire nem számítottak, az mi voltunk, ez az összetartó maroknyi kis magyar közösség, aki ellenáll az aroganciájuknak

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta