tóth gabi
Elképesztő történetet osztott meg az édesanya, mely másokon is segíthet.
Szóhoz sem jutott a döbbenettől egy skót édesanya, Nikki Forbes, amikor a telefonjai fényképeit nézegetve egy olyan felvétel jött szembe vele, amin ő maga szerepelt, és amiről fogalma sem volt, hogy egyáltalán elkészült. Az ominózus fotón a kanapéjukon ül, begöndörített hajjal, pólóban és farmerban, kávét iszik – semmi extra. Csakhogy a kép egy olyan szögből készült, ami lehetőséget adott neki, hogy kicsit más szemmel tekintsen saját magára. A négy gyermekes anya – aki jelentős túlsúllyal küzdött – elmondása szerint alig ismerte meg önmagát a fotón.
Utóbb kiderült, az édesanyát a hatéves kislánya fényképezte le titokban, amikor a nő nem figyelt oda. A kép beleégett Nikki agyába: ekkor döbbent rá arra, hogy nézhet ki külső szemmel.
Az gondoltam: ez tényleg én vagyok? Komolyan ekkora vagyok? Megkérdeztem erről a férjemet is, aki azt felelte, hogy mivel ülök, ezért a képen talán kicsit másként festek, de egyébként igen, így nézek ki
– mondta el a nő a Mirror beszámolója szerint, aki ekkor határozta el, sürgősen változtatnia kell az életmódján, ha nem akar idejekorán belehalni a túlsúlyba. Drasztikus lépések helyett inkább arra ügyelt, hogy tartsa a napi kalóriadeficitet és beiktatott némi testmozgást is a mindennapjaiba. Még kedvenc rágcsálnivalóiról sem mondott le teljesen, csupán mértékletesebben fogyasztotta azokat, az eredmény pedig idővel önmagáért beszélt: mintegy 60 kilótól sikerült megszabadulnia.
Hogy milyen volt és milyen lett Nikki Forbes? Kattints IDE és meglátod!
Nikki összesen 58, 97 kg-ot adott le, a változás pedig mind a külsejét, mind az egészségét illetően kedvezőnek bizonyult: manapság sokkal aktívabban tud részt venni a közös családi programokban, ráadásul jobban is érzi magát a bőrében.
Most már futhatok a gyerekeim után, hintázhatok velük. Fel tudok menni egy lépcsőn anélkül, hogy kifulladnék közben. Sokkal több mindenre vagyok képes
– sorolta fel a büszke asszony, aki tanácsként azt üzente hasonszőrű bajtársainak, ne adják fel a küzdelmet, és higgyék el, hogy képesek a változtatásra.