tóth gabi
Egy 12 és egy 13 éves fiú maradt árván, miután néhány hónappal édesanyjuk halála után édesapjukat is elvesztették. A két kamasz fiú ráadásul maga talált rá az ágyban holtan fekvő édesapjukra.
Két fiatal fiú maradt árván, miután nem sokkal az után, hogy elhunyt az édesanyjuk, apjukra is holtan találtak rá az otthonukban.
A fiúk, Robbie és Logan még márciusban vesztették el az édesanyjukat, Shelley-t, ami már önmagában véve megrázta a családot, ám a tragédiák sora itt még nem ért véget. A két kamasz július végén egy ottalvós buliról érkezett haza, majd ezt követően fedezték fel az ágyban fekvő édesapjukat, akit "már nem tudtak felébreszteni". Az elhunyt férfi, Mike, nővére, Liz Carney azt nyilatkozta, hogy a testvére egy nappal a házassági évfordulója előtt hunyt el, és három évvel a szüleik halála után.
Liz a testvéréről élettel teli emberként emlékezett meg, aki csodás apa volt.
Tudom, hogy ilyenkor mindenki ezt mondja, de igazán teli volt élettel, remek barát volt, és mindenki nagyra becsülte. Az emberek tisztelték és szerették őt, a környékükön mindenki csak Mike bácsinak szólította
- tette hozzá a nő. A férfi halálának ügyében jelenleg is zajlanak a vizsgálatok: egyelőre még nem sikerült kideríteni, pontosan mi okozta a tragédiát.
A két árván maradt fiút az unokatestvérük, a 19 éves Caitlin fogadta be, és mindent megtesz annak érdekében, hogy gondját viselje a testvérpárnak. A fiúk támogatására ismerősök egy GoFoundMe oldalt hoztak létre, ahova eddig már több mint 19 000 font adomány érkezett - számolt be erről a Mirror.