
Tovább mélyül a rejtély a gombával megmérgezett család körül
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostA mérgezett ebédet főző nő tagadja, hogy szándékosan tette.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, egy ausztrál családi ebéd súlyos tragédiába torkollott. Hárman meghaltak, egy férfi életéért pedig jelenleg is küzdenek a kórházba, kevés eséllyel. A kezdeti nyomozás szerint a végzetes következményeket az ebédbe kerülő gombafajta okozhatta, amelyről egyelőre nem tudják, hogyan került a étel alapanyagába. Ráadásul a háziasszony, aki az ebédet készítette, nem evett belőle, így neki nem is lett semmi baja. Ez több mint gyanús.

Az további kérdéseket vet fel, hogy az ebédre meghívott vendégek a gyanúsított Erin Patterson ex-férjének rokonai voltak. A nő azt nyilatkozta a Metro Magazinnak, hogy békülő szándékból hívta át magához korábbi párját, és a családtagjait, azonban a férfi az utolsó pillanatban szerencsére lemondta a programot, és így csak az apja, az anyja, és a nagynénje ment el, ők lettek később a három áldozat. A negyedik ember, aki kritikus állapotban fekszik a kórházban, ő a nagynéni férje volt Ian Wilkinson, nála valószínűleg májátültetésre lesz szükség az életben maradáshoz.
Még egy furcsaság van a történetben, ugyanis néhány héttel korábban az ex-férj Simon Patterson intenzívosztályra került gyomorpanaszokkal, és csak nemrég hagyhatta el a kórházat.
Furcsán viselkedik a nő az incidens óta
Most miután a gyanúsítottak listáján csupán a szakács szerepel, Erin ügyvédeket fogadott fel, azonban furcsán viselkedik a halálos incidens óta. Nem árulja el, hogy honnan szerezte a gombát az ebédhez, azonban nem tudja megmondani azt sem, hogy ő miért nem evett az ételből. Csütörtök este pedig eltűnt, és órákon keresztül nem adott életjelet magáról, miközben a jogi tanácsadók várták egy személyes találkozóra. Később pedig amikor megjelent, egy borítékot adott át az ügyvédjeinek, azonban nem beszélt velük.
A nő ráadásul szabadon védekezhet, ugyanis a rendőröknek még nincs rá bizonyítéka, hogy szándékosan tette volna bele a gombát az ebédbe. Ha pedig véletlen balesetként fogják lezárni az ügyet, akkor akár a börtönt is megúszhatja - számolt be róla a lap.






