RETRO RÁDIÓ

Joe Biden egy közeli rokona vitt kokaint a Fehér Házba

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2023. 08. 09. 19:33

Az elnöki rezidencia védelmét ellátó titkosszolgálat emberei még július elején találtak kokaint az épületben. Az ügyben lefolytatott vizsgálat során állítólag nem sikerült megállapítani, ki vihetett kábítószert a Fehér Házba, de egy friss jelentés szerint ez nem igaz.

Joe Biden egy közeli rokona vitt kokaint a Fehér Házba, és az amerikai titkosszolgálat (Secret Service) vezetői pontosan tudják ki ez a személy - írja bennfentes forrásokra hivatkozva Soldier of Fortune amerikai oknyomozó portál. A lap információi szerint Biden is tisztában van a "drogcsempész" nevével, de érthető okokból ezt nem kívánja megosztani a közvéleménnyel. Noha korábban sokan úgy gondolták, hogy egyértelműen az elnök vállaltan kokainfüggő fia, Hunter Biden vitte be a kábítószert, a jelentés szerint nem ő volt, ugyanakkor elképzelhető, hogy fogyasztott a szerből.

Joe Biden egy közeli rokona vitt kokaint a Fehér Házba

Ahogy arról a hazai és a nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, július 2-án egy rövid időre evakuálták a Fehér Házat és környékét, miután kokaint találtak az épületben. A hatóságok fokozott készültség mellett vonultak ki a helyszínre, ugyanis kezdetben nem lehetett tudni, pontosan milyen anyag a megtalált fehér por.

A botrány kirobbanása után egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg arról, pontosan hol és mekkora mennyiségben fedeztek fel kokaint. A helyi sajtó először arról számolt be, hogy egy 10 centes érme nagyságával megegyező kokaindarabot találtak a Fehér Ház könyvtárszobájának egyik asztalán. Nem sokkal később viszont a lapok már arról adtak hírt, hogy a kokaint az Ovális Irodának is otthont adó nyugati szárnyban találták meg egy olyan polcon, ahová a látogatók rakják le a személyes tárgyaikat a körbejárás idejére. A nyugati szárnyról röviden azt érdemes tudni, hogy ott található a kabinetszoba, a sajtórészleg, valamint a személyzet és a tanácsadók irodái és munkaterületei is.

A kokain forrásának feltárása érdekében 11 napon keresztül nyomozott a titkosszolgálat, ám az ügynökségnek nem sikerült meghatároznia kitől származott a kábítószer. Elmondásuk szerint egy 500 fős listát készítettek azokról, akik bemehettek a kérdéses időszakban a Fehér Ház azon részére, ahol felfedezték a kokaint. Azonban a zacskón nem találtak ujjlenyomatokat, és a fellelt DNS-minta sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy elvégezzék az azonosítást. Emellett ráadásul a biztonsági felvételeket átnézése során sem tűnt fel számukra semmi gyanús.

Az amerikai kormányhivatal három tisztségviselője azt nyilatkozta a Soldier of Fortune portálnak, hogy a titkosszolgálat hazudik, és a kevés bizonyíték ellenére is sikerült meghatároznia, ki vitte be a kábítószert, és ez a személy Joe Biden egy közeli rokona. Ugyanakkor nem a vállaltan kokainfüggő Hunter Biden.

A titkosszolgálat szóvivője, Anthony Guglielmi azt mondta a sajtónak, hogy a lap azon állítása, miszerint az ügynökség azonosította a kokain forrását, majd tájékoztatta erről az elnököt, „hamis”.

Az eset kapcsán Donald Trump korábbi elnök azt írta a közösségi oldalán, hogy a titkosszolgálat pontosan tisztában azzal, kihez tartozott a kábítószer, de ez annyira kínos, hogy inkább eltussolták az ügyet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.