RETRO RÁDIÓ

Újabb súlyos buszbaleset történt! Több mint 70 embert kellett kórházba szállítani - Megrázó fotó!

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 07. 25. 17:15

Két busz ütközött össze, az egyik még az oldalára is borult.

Megrázó közlekedési baleset történt Dél-Afrikában. Két utasokkal teli busz ütközött össze július 25-én kedd délelőtt a Johannesburgi Egyetem előtt. A baleset során pedig 77 ember megsérült, közöttük többen súlyosan. Az egyik busz szinte összeroncsolódott, a másik pedig az oldalára borult.

rendőrség, sziréna, letartóztatás, bűneset, bűncselekmény, rendőrautó,
A rendőrség szerint az egyik buszvezető hibázhatott /Fotó: Pexels.com

A jármű attól roncsolódott össze, hogy az ütközés hatására egy beton buszmegállónak csapódott. A DailyStar beszámolója szerint két ember életéért még jelenleg is küzdenek a kórházban.

A sofőrök, és 75 sérült pedig a város különböző kórházaiban szorult ellátásra. Az egyik járat egyetemistákkal volt teli, a másik egy menetrendszerűen utazó busz volt - számolt be róla a polgármesteri hivatal.

A rendőrség közleménye szerint nyomoznak az egyik buszsofőr után gondatlan vezetés gyanújával, azonban egyelőre még nem erősítették meg, hogy melyik buszvezető hibázhatott.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.