tóth gabi
A végsőkig harcolt az iskolás kislány, de esélye sem volt a halálos betegséggel szemben. Családja először azt hitte, csak hőgutát kapott.
Egy iskolás lány hetekkel azután halt meg, hogy hőguta gyanújával kórházba szállították. Ella-Grace Holman nagyjából öt héttel korában kezdte rosszul érezni magát. A családja hőgutára gyanakodott, így nem tettek semmit.
Egyik nap telefonhívást kapott Ella édesanyja, miszerint vigye haza lányát az iskolából. Az intézményből azonban nem haza, hanem a kórházba került a diáklány.
Miután arczsibbadásra panaszkodott, vizsgálatokat végeztek a Warringtonból származó kilencéves kislányon, akiről kiderült, hogy agydaganata van. Ellát nyolc és fél órás műtéten vetették alá az Alder Hey Gyermekkórházban, hogy eltávolítsák a daganatot, amiről egyértelműen kiderült, hogy rákos.
A fiatal Ella bátran, mosollyal az arcán küzdött meg mindennel, ami az útjába került, a 18 hónapos kemoterápia és sugárkezelése során. A dolgok azonban hamarosan rosszabbra fordultak. Drasztikusan lefogyott, söntöt kellett ültetni az agyába, ráadásul beszédzavarral és akaratlan végtagmozgással kezdett küzdeni.
„Folyadék volt az agyában, és további műtétre volt szüksége, de azt mondták, hogy lehet, hogy nem fog felébredni. Túlélte és magához tért, és az orvosok azt mondták, ha így folytatja, újraindíthatják a kemoterápiát” – emlékezett vissza a remény pillanataira, unokatestvére, Kirsty Eltringham.
Ella tovább küzdött, de a rákja tovább terjedt: végstádiumba került. Ella július 20-án halt meg az Alder Hey-ben, szerető családja körében.
„Imádott táncolni, szeretett szelfizni és a barátaival szórakozni. Volt egy idősebb nővére, Jess, nagyon közel álltak egymáshoz. Mindig ölelgetni akarta, és a térdére akart ülni. Határozottan ő volt a pimaszabbik” - búcsúzott tőle Kirsty.
Adománygyűjtést indítottak, hogy segítsenek a családnak átvészelni ezeket a szörnyű napokat. Szeretnék kifizetni a kislány temetését és a kórházat is támogatni – írja a Liverpool Echo.
Az agydaganat tünetei az agy pontos érintett részétől függően változnak. A leggyakoribb tünetek közé tartoznak: