tóth gabi
Soros György Ukrajna győzelmére számít, de az nem érdekli, hogy ezért hány embernek kell meghalnia.
Soros György egy kedden megjelent véleménycikkében azt állította, hogy a világunkban jelenleg egy úgynevezett „polikrízis” zajlik, melynek a leglényegesebb részeit a mesterséges intelligencia térhódítása, az éghajlatváltozás elleni harc, illetve az Ukrajnában zajló háború képezik. Saját elmondása szerint a magyar származás tőzsdespekuláns ösztönösen ellenzi a mesterséges intelligencia használatát, de nem tudja, hogyan lehetne gátat szabni neki, illetve hosszan ír arról is, hogy a lehető leghamarabb engedelmeskedni kell a klímatudósok előírásainak az éghajlatváltozás miatt. Soros szerint a válságok közül a hatalmas emberáldozattal járó ukrajnai háború jelenleg a legégetőbb.
Soros egyértelműen a ukrajnai konfliktussal kapcsolatban tette a legelképesztőbb kijelentéseit. Többek közt úgy fogalmazott, hogy az orosz hadsereg nem több egy papírtigrisnél, és részben ennek köszönhetően sokkal jobb végeredménnyel fog zárulni a háború, mint amire bárki számított. Soros külön kiemelte a Wagner zsoldoscsoport háborúban való részvételét, azt azonban leszögezte, hogy végül az ő segítségükkel sem sikerült Oroszországnak legyőznie Ukrajnát.
A milliárdos szerint Ukrajna készen áll az ellentámadás megindítására, amint az ígért nyugati fegyverek – különösen a még Joe Biden amerikai elnök által is engedélyezett F–16-os vadászgépek – megérkeznek. A cikk szerint az ellentámadás sikerrel jár majd, melynek forgatókönyvét Soros ismertette is.
Eszerint a célpont a Krím-félsziget, az orosz haditengerészet központi bázisának visszafoglalása lesz. A félszigetet Oroszországgal összekötő, korábban már megrongált Kercsi-híd elpusztításával a Krím-félsziget csak Ukrajnától számíthat vízre, így a félsziget megtartása „stratégiai teherré” válik Moszkva számára. Soros olyannyira hisz a nagy emberáldozattal fenyegető ellentámadásban, hogy úgy véli, az ukrán visszavágás hatására lehet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök álma, egy újjáépített Orosz Birodalom szétbomolhat, és lehet, hogy többé már nem fog veszélyt jelenti Európára, illetve a világra.
Soros leírta, hogy az ukrajnai háború vége pozitív sokként fogja érni a világot, melynek köszönhetően akár olyan évek óta húzódó, a kelet-európai térséggel kapcsolatban nem álló politikai feszültségek is enyhíthetőek lesznek, mint a Kína–Egyesült Államok-viszony.
– vélekedett Soros György, aki leszögezte, hogy az ukrán konfliktus után a világ vezetői az éghajlatváltozásra fókuszálhatnak, mely a civilizációnk elpusztításával fenyeget.
– zárja sorait a magyar származású milliárdos.
Soros György fia. Alex Soros nemrég egyebek mellett arról beszélt, hogy a nyugati hatalmaknak végre túl kellene lépniük az orosz atomfegyverekkel szembeni félelmükön, és akkor megvalósulhatna egy, a délszláv háborúhoz hasonló katonai beavatkozás Ukrajnában is.
„Abszolút győzelem nélkül nem lesz igazság és most az a fontos, hogy ki fagy meg előbb, mert nem hiszem, hogy a két fél között lehetséges lenne a tárgyalás” – így értékelte az orosz ukrán háborút Alexander Soros, egy, a Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezet fórumán.
Vagyis
„Amire február 24-e vagy 25-e előtt azt mondtuk, hogy nem tesszük meg, már megtettük. Szankciók és fegyverszállítások vannak, amelyek megváltoztatják a dolgokat.
– folytatta Alexander Soros, aki előrelépésnek tartja a nyugati szankciókat és a fegyverszállításokat, de szerinte ennél több kell.
Úgy fogalmazott: „Azt mondják, hajlandók vagyunk harcolni Ukrajnáért. Igen! Az utolsó ukránig. Én azt gondolom mindannyiunknak küzdeni kell és le kell győznünk a nukleáris fegyverek miatt érzett feszélyezettségünket”.
Ha a Nyugat túllépne az atomfegyverek miatt érzett félelmén, a spekuláns fia szerint akkor egy olyan beavatkozás is elképzelhető lenne, mint amilyen a délszláv háborúban történt. Vagyis, Soros Alexander szerint a nyugati országoknak katonákkal kellene részt vennie a háborúban.
Soros György fia háborúpárti előadást tartott és háborúba sodorná Amerikát és Európát – erről írt az Origo. A portál szerint Soros Alexander a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást akar, és bírálta, hogy az USA valamint az Európai Országok nem segítenek katonákkal is Ukrajnának.
A Külkapcsolati Tanács – ahol Soros Alexander elmondta gondolatait – a Soros-hálózat egyik fontos, háttéremberekből álló fóruma – írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint
Nem a mostani az első, amikor a Soros-dinasztia tagjai háború-párti nézeteiket hangoztatják. Soros György májusban a davosi Világgazdasági Fórumon nevezte a szabad világ megőrzésének Vlagyimir Putyin bukását és állította be a nyílt és zárt társadalmak küzdelmeként az ukrajnai háborút
Nem sokkal korábban pedig egyik kedvelt szócsövén a Project Syndicate portálon keresztül képviselt militarista álláspontot, amikor újra
ALEXANDER SOROS ÚGY VÉLTE, HOGY NYUGAT-EURÓPÁNAK ÉS AZ USA-NAK MÁR RÉG HÁBORÚZNIA KELLENE OROSZORSZÁGGAL, S HA UTÓBBI NEM RENDELKEZNE ATOMARZENÁLLAL, AKKOR MÁR MEGTÖRTÉNT VOLNA EGY AHHOZ HASONLÓ KATONAI BEAVATKOZÁS, MINT AMILYET A NYUGAT HAJTOTT VÉGRE AZ EGYKORI JUGOSZLÁVIA TERÜLETÉN AZ 1990-ES ÉVEKBEN, A DÉLSZLÁV HÁBORÚ IDEJÉN.
Alexander Soros szerint békekötés sem lehetséges az ukrajnai konfliktus szerepelői között. Mint kifejtette, nem hisz abban, hogy a két fél tárgyalóasztal mellett rendezheti a helyzetet, s szerinte az a fő kérdés, hogy ki fog előbb „megfagyni", vagyis abbahagyni a hadviselést. Ifjabb Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak, és
BÍRÁLTA, HOGY AZ USA, VALAMINT AZ EURÓPAI ORSZÁGOK NEM SEGÍTENEK KATONÁKKAL IS UKRAJNÁNAK.
Soros előre lépésként említett különböző ellentmondásos nyugati intézkedéseket – köztük az ukrán félnek küldött fegyverszállítmányokat, és az Oroszország ellen bevezetett szankciókat –, ráadásul mindezt kevesellte.
SZERINTE AMERIKÁNAK ÉS NYUGATI SZÖVETSÉGESEINEK CSELEKVŐ – VAGYIS KATONAILAG AKTÍVABB – FÉLKÉNT KELLENE FELLÉPNIÜK AZ UKRAJNAI KONFLIKTUSBAN, AHELYETT, HOGY A „SZOKÁSOS SZERELEMÜNNEPEIKEN" A SAJÁT KULTÚRÁJUKAT ÉLTETIK.
A Külkapcsolati Tanács a Soros-hálózat egyik fontos, háttéremberekből álló fóruma, ahol a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztetnek. A think tank ülésein időnként magyar tagok – például Bajnai Gordon egykori baloldali miniszterelnök, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége – is képviseltetik magukat, s maga Soros György is rendszeresen mond ott beszédeket.
Az ukrajnai konfliktus kapcsán a tőzsdepekuláns is a Project Syndicate nevű portálon szólalt meg először, erősen militarista álláspontot képviselve. A március első felében kelt írásában a harmadik világháború kitörésével riogatott, s vadászgépek szállítását is sürgette Ukrajnába. Úgy vélte, hogy a MiG típusú repülők bevetése döntheti el a fegyveres konfliktust.
Soros György a májusi, Davosban tartott Világgazdasági Fórumon ugyancsak háborúpárti nézeteinek adott hangot: ismét a harmadik világháború kitörésének lehetőségét emlegette, s a "szabad világ" megőrzésének előfeltételének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire mért vereséget. A milliárdos üzletember az ukrajnai konfliktust a nyílt és a zárt társadalmak küzdelmeként állította be.
Mindezt árnyalja, hogy a Soros-hálózathoz kötődő egyik brókercég komoly anyagi érdekekkel rendelkezik Ukrajnában. A Tomas Fiala tulajdonában álló Dragon Capital mára az egyik legnagyobb ilyen vállalat a keleti szomszédunknál, s több szektorban is jegyez befektetéseket. Fiala eközben a Transparency International Ukraine vezetőségének is a tagja, az általa vezetett brókercég pedig a Soros Alapítvánnyal közösen hozta létre az Új Ukrajna Alapot (New Ukraine Fund), még 2015-ben.
Ugyancsak érdekes egybeesés, hogy épp azt megelőzően tárgyalt Soros György brüsszeli szövetségese, az Európai Bizottságot alelnöklő Frans Timmermans a Shell olajipari vállalattal, hogy Alexander Soros egyértelmű utasítást adott az Európa Uniónak, kövesse a Shell példáját, és szigorítsa az Oroszországból történő olajbeszerzésre vonatkozó korlátozásokat.