RETRO RÁDIÓ

Két kilencéves gyereket is sterilizáltak, anélkül, hogy tudtak volna róla

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 06. 22. 21:30

Azt hitték, hogy egyszerű vakbélműtétre mennek.

Két kilencéves gyerek is volt a 25 ezer ember között, akiket Japánban a második világháború után elfogadott eugenikai törvény nevében sterilizáltak. A most nyilvánosságra hozott 1400 oldalas tanulmány szerint a 25 ezer sterilizációból több mint 16 ezret a páciensek jóváhagyása nélkül hajtottak végre. Sokan úgy tudták, rutinbeavatkozás, például vakbélműtét vár rájuk - adta hírül a Japan Times.

Karkus Edina
Fotó: Rosta Tibor / MTI

A jelentés máris bírálatok kereszttüzébe került: többen felhívták a figyelmet arra, hogy az összeállítók nem vizsgálták, miért csak majdnem fél évszázad elteltével törölték el a jogszabályt, és sérelmezik, hogy nem részletezik az okokat sem, amiért egyáltalán elfogadtak egy ilyen törvényt. 

Tokió városvezetése már 2019-ben hivatalosan is bocsánatot kért a jogszabály miatt, és minden áldozatnak 3,2 millió jen (csaknem 8 millió forint) kártérítést fizetett

A jogszabály rendkívül nagy szenvedést okozott az áldozatoknak

- jelentette ki az akkori miniszterelnök, Abe Sindzó, aki kormánya nevében csatlakozott a bocsánatkéréshez.

Az 1948 és 1996 között érvényben levő törvény feljogosította a hatóságokat arra, hogy akaratuk ellenére sterilizáljanak embereket a „rossz minőségű utódok születésének” megakadályozása céljából. A gyakorlat elsősorban a fogyatékkal élőket és az örökletes betegségekben szenvedőket érintette, a sterilizálást többnyire műtétekkel, valamint sugárkezelésekkel végezték.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.