RETRO RÁDIÓ

Ferenc pápa megosztottság helyett összefogást szorgalmazott

Létrehozva2023. 05. 28. 16:23
Frissítve2023. 05. 28. 16:25

Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.

A katolikus egyházfő kijelentette: a Szentlélek az az erő, amely a zűrzavarból a rendbe, a szétszóródásból az összetartásba, a kavarodásból a harmóniába vezet - tudósított a pápa pünkösdi homíliájáról Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

Az apostoli palota ablakából fohászkodott Szűz Máriához a békéért. Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP

A mai világban nagy a széthúzás, a megosztottság. Mindannyian össze vagyunk kötve, mégis szétszakítva találjuk magunkat, érzéstelenítve a közönytől, vagy agyonnyomva a magány terhétől 

- jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, a mai világban oly sok a háború, a konfliktus: "hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes!" - hangoztatta a pápa. 

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését ünneplő pünkösdi misén Ferenc pápa ugyanezt a harmóniát szorgalmazta egyházában is. Az egyház tagjai közötti szinodalitást, vagyis testületi működést sürgetve kifejtette, hogy az egyház ugyanakkor nem parlament, melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek a "világ diktálta napirend szerint".

Ferenc pápa délben, az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából Szűz Mária közbenjárását kérte a háborútól sújtott népek békéje érdekében, kiemelve a pápa által mártírnak nevezett Ukrajnát. Pénteki gyengélkedése után a katolikus egyházfő személyesen, de ülve vezette a pünkösdi misét, amelyet az oltárnál Joao Braz de Aviz bíboros mutatott be, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációjának a vezetője. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.