RETRO RÁDIÓ

Alig hallani német szót Bécs belvárosában és piacain – Videó

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 05. 06. 07:30

Elmentünk egy napra Bécsbe, és mi is meghökkentünk... Szakértők szerint Nyugat-Európát idén még a 2015-ös migrációs válságnál is nagyobb bevándorlási hullám fenyegeti. Ennek kapcsán látogatott el a Ripost stábja Bécsbe, hogy megnézzük a mostani helyzetet.

Bécsi látogatásunk során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy egy átlagos hétköznap délelőttön – több kerületet is bejárva – alig hallani német szót, és ránézésre olyan érzése van az embernek, mintha nem Bécsben, hanem az egyik közel-keleti arab ország fővárosában sétálna. 

Munkaidőben szinte csak migránsokkal találkozni az utcán (Forrás: Ripost)

Az eredeti elképzelés szerint csak a Brunnenmarkot néztük volna meg. Nemrégen ugyanis az Osztrák Néppárt bécsi elnöke azt nyilatkozta egy osztrák napilapnak, hogy az egykor Bécs büszkeségének számító állandó utcai piacon átvették az uralmat a migránsok. Sokan kritizálták kijelentéséért a politikust, aki később nem visszakozott, hanem megerősítette, hogy vannak olyan területek Ausztriában, ahol a bevándorlók már többségben vannak.

A tapasztalatunk sajnos teljes összhangban van Karl Mahrer kijelentéseivel. Egy átlagos hétköznap délelőttjén, amikor az emberek vagy iskolában vannak vagy dolgoznak, az utcákon sétálgatók nagy része bevándorló. A Brunnenmarkton kívül ellátogattunk több más kerületbe, valamint tömegközlekedéssel is utaztunk, de a végeredmény szinte ugyanaz. Közel-keleti, arab és afrikai migránsok az anyanyelvükön kommunikálnak, német szót alig-alig hallani ilyenkor. 

Eltűntek Bécs egyik legrégebbi piacáról az osztrák árusok (Forrás: Ripost)

Pár hete írtunk arról is, hogy egy hivatalos statisztika szerint a Bécsben élők több mint egynegyede már nem osztrák származású. Az európai és a hazai baloldalt ezek a tények azonban nem elszomorítják, hanem büszkévé teszik. Most valósul meg ugyanis a féltve őrzött álmuk, miszerint Európa egy nemzetek nélküli homogén társadalommá váljon, ahol az európai értékek egyáltalán nem fontosak.A látogatásunkról készült videót itt tekintheted meg:

Lázár János már 2018-ban erről beszélt

Szintén nagy vitát váltott ki 2018-ban Lázár János fideszes politikus, aki Bécs 10. kerületébe látogatott. Köztudott, hogy Bécs ezen, Favoriten nevű kerületében él a legtöbb migráns. A magyar miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy Bécs a bevándorlás következtében rosszabb hellyé változott, a migránsok pedig teljesen megváltoztatták a városképet. Azt mondta, hogy az utcák szemetesek, szegénységet lát, és hiába próbált érdeklődni a járókelőknél a véleményükről, azok közül senki nem beszélt németül. Úgy fogalmazott akkor, hogy a bevándorlók a városokon belül városokat hoznak létre.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.