RETRO RÁDIÓ

Évekig fáradt volt és szédült: súlyos betegséget állapítottak meg a fiatal anyánál

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 04. 27. 11:30

A család mindenben támogatja.

Egy anyuka végzetes diagnózist kapott mindössze néhány héttel az esküvője előtt. A 32 éves Faye Walsh párjával, Chrisszel együtt sokkot kapott, amikor közölték vele, hogy végstádiumú bélrákja van.

Fotó: Pixabay (Képünk illusztráció)

A hírt decemberben közölték az orvosok – mindössze egy hónappal az esküvőjük előtt, így kénytelenek voltak elhalasztani a nagy napot. A diagnózis felállítását megelőző években a nő fáradtságtól és szédüléstől szenvedett, de sokáig nem tudta, hogy mik okozzák a tüneteket. Aztán 2021-ben, miután megszülte kisfiát, Arlie-t, egyre kimerültebbnek érezte magát, egészen addig a pontig, hogy sírva fakadt, és kifakadt Chrisnek: valami nincs rendben. Számos kórházi látogatás és kezelés után felajánlottak a betegnek egy vastagbéltükrözést.

 

Láttam a képernyőn, anélkül, hogy bármit is mondtak volna. Egyből tudtam, annak ellenére, hogy azt mondták, ne aggódjak, ez nem rák lesz

 

– kezdte az édesanya.

A CT-vizsgálat aztán kimutatta, hogy valóban rákos, a daganat ráadásul átterjedt a májára, és kiderült, hogy Lynch-szindrómában szenved, ami egy genetikai betegség. Ez azt jelenti, hogy 50 százalék az esély arra, hogy a fia is örökölte ezt – írja a Mirror.

„Összetört a szívem, sosem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Még most sem könnyű erről beszélni” – fogalmazott az asszony. „Mi lesz Arlie-val, nem halhatok meg, mert itt van a gyermekem. Chris pedig a kapaszkodóm, aki segít mindenben. Próbálunk mindig pozitívak maradni.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.