Létrehozva: 2023.04.08.

„Legyetek velük, amikor átkelnek a szivárványhídon!”- Levélben könyörög egy állatorvos, hogy a gazdák ne hagyják egyedül meghalni állataikat

Már a doktornő sem bírja elviselni a szomorú állatok tekintetét.

Akinek van házi kedvence, az nagyon jól tudja, hogy legyen szó, kutyáról, macskáról, teknősről vagy bármi másról, az igenis a család része. Pont ezért azt gondolná az ember, hogy ha a szeretett kisállatának öregség vagy betegség miatt már csak egy kicsi van hátra, akkor mindent megtenne azért, hogy a maradék időt még együtt töltsék.

A kutyák tudják, hogy mi történik velük, mielőtt elaltatnák őket, fontos, hogy akkor is mellettük legyünk Fotó: Pixabay.com

Sajnos azonban úgy látszik, hogy ezzel sokan nincsenek így, és egyből magukra hagyják az állatukat, ha baj van. A szomorú jelenséget már egy állatorvos sem bírta elviselni, és egy szívszorító levélben arra kéri a gazdikat, hogy ezt hagyják abba. Az állatorvos a Redditen osztotta meg gondolatait, melyben elmondja, hogy sokan nem akarnak ott lenni szeretett kedvenceikkel, amikor azok elpusztulnak, pedig nekik is épp olyan szükségük van a törődésre az utolsó perceikben, mint az embereknek. Kiemelte, hogy ilyenkor az állatok is nagyon félnek, és csak az tudja megnyugtatni őket, akit a legjobban szeretnek.

Lehet, hogy nehéz elbúcsúzni tőlük, de számukra ez pokoli. Egyébként sem szeretnek az állatorvosnál lenni, össze vannak zavarodva, félnek, szomorúak, és keresnek titeket, mielőtt utoljára vennének levegőt. Én próbálom a lehető legtöbb szeretetet és nyugalmat adni nekik, de én csak egy idegen vagyok számukra

- idézi a doktornő levelét a ladbible.com. Az állatorvos főként a kutyákra gondol a bejegyzésében, még egy olyan konkrét esetet is elmesélt, amikor egy nő a doktornő kifejezett kérése, hogy maradjon ott a család 13 éves kutyusának az elaltatásakor kisétált arra hivatkozva, hogy neki nincs erre ideje és otthagyta az állatot egyedül meghalni.

A nap nagy részében vele voltam, elvittem egy rövid sétára, finom falatokkal etettem, simogattam, ölelgettem, de ő csak nyüszített félve, zavartan. Amikor átkelt a szivárványhídon, adtam egy puszit a fejére, és megmondtam neki, hogy jó kislány volt. A szemeivel még ekkor is a családját kereste. A kutyák tudják, mi történik ilyenkor. Ne tegyétek ezt velük! Legyetek velük, amikor átkelnek a szivárványhídon. Nem fogtok belehalni, ígérem

- írta a doktornő.

Az állatorvos szomorú posztja rengeteg kommentelőt megindított, sokan elmesélték saját tapasztalataikat a témában.

Életem egyik legrosszabb élménye volt, amikor elaltatták a kutyámat, de soha nem hagytam volna, hogy egyedül menjen keresztül ezen. Az emberek nem érdemlik meg a kutyákat, ők túl jók hozzánk!

- írta például az egyik. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil