Joe Biden 5 millió dollár kenőpénzt kapott egy ukrán oligarchától!

KÜLFÖLD
2 hónapja

Felismerik az utcán a TikTok-sztár tacsit: Pajtit több százezren követik - videó!

Pajti maga választja ki, milyen kiegészítőkben szeretne sétálni, gazdái pedig nagyon büszkék rá és az internetezők is imádják.

Pajti, a 7 éves tacskó 9 hetes korában került szerető gazdijaihoz, Erikához és Ágihoz, akik úgy gondolták, hogy saját TikTok-csatornát hoznak létre a kutyusnak. Pajti elbűvölő személyisége hamar magával ragadta az internetezőket. Már közel hatezren rajonganak a tacskóért és követik figyelemmel például azt, hogy milyen outfitet választ magának a sétához.

Pajti és egyik gazdája, Erika Fotó: Olvasói

"Első látásra szerelem volt"

Erika és Ági családtagként tekintenek kutyájukra. Már kétszer előfordult, hogy nagyon beteg lett Pajti, de szerencsére megfelelő orvosi segítséget kapott és sikeresen meggyógyult. Erika mesélt lapunknak a kezdetekről, hogy miként került hozzájuk a kutyus és miért pont a Pajti nevet kapta.

Egyik nap megálmodtuk, másnap már mentünk is érte Karcagra. Első látásra szerelem volt. Nagyon sokat gondolkodtunk a nevén. A Jóbarátok a kedvenc sorozatunk, ebből jött a Barát, Pajtás és így lett Pajti

 - mondta Erika, aki azt is elárulta, hogy Pajti kedvenc időtöltése a kutya activity, de szeret trükköket tanulni, vagy csak simán lazulni is.

Pajti kutyát imádja az internet Fotó: Olvasói

"A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál"

Pajti imádja az embereket, családtagjaihoz pedig nagyon ragaszkodik.

Megható volt, amikor a Covid miatt hosszú idő elteltével újra tudtunk találkozni a Németországban élő szüleimmel. Az az őszinte boldogság, amit akkor mutatott... nem hiába mondják hogy: "A kutya az egyetlen a világon aki jobban szeret téged saját magánál"

 - emlékezett vissza Erika.

Pajti kleptomániás volt

"Pajti mellett sosem unatkozunk, sokat nevetünk. Tudni kell róla, hogy kleptomániás volt, de szerencsére valamelyest kinőtte. Régen ugyanis sok zoknit lopott. Olyan is előfordult, hogy a lábunkról húzta le, ha nagyon kellett neki" - mondta nevetve Ági.

Ági és Pajti szeretnek sétálni Fotó: Olvasói

TikTok-sztár lett a kutyusból

A gazdik szórakoztatási célzattal hozták létre Pajti TikTok-csatornáját.

Tudtuk, hogy Pajti egy vicces, aranyos egyéniség és szerettük volna megnevettetni az embereket. Sokan írják, hogy imádják a videókat, mert feldobjuk a napjaikat, öröm ilyeneket olvasni 

- árulta el Erika, majd Ági folytatta: "Nagyon örülünk neki, mert ez is azt mutatja, hogy  jó úton járunk. Ez egyfajta visszaigazolás. Tiktokon lassan 600 ezren vagyunk, hihetetlen!"

Pajtit felismerik az utcán is

A gazdik nem vihetik le úgy sétálni Pajtit, hogy ne ismerné fel valaki.

Volt egy srác, aki lelassított mellettünk egy autóval, majd kiszólt, hogy jól látja, hogy ő a TikTok-Pajti? Mosolyogva mondtuk, hogy igen. Sok sikert kívánt és még sok videót. Nagyon kedves volt

 - mesélte büszkén Erika. "A legviccesebb történet az az, amikor elkezdett követni minket 1-2 gyerek egy sétánk alkalmával. Jöttek mögöttünk, pár percenként hátranéztünk és egyre többen lettek. A végére már egy nagyobb csoportba verődve odajöttek hozzánk, s mondták, hogy felismerték Pajtit. Megsimogatták és fotókat, videókat készítettek vele. Ez mind feledhetetlen élmény volt számunkra."

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folytatódik Tóth Andi és Marics Peti drámája: az énekesnő durván kritizálja volt barátját

borsonline.hu

Suhajda Szilárd percről-percre küzdött az életéért – drámai részleteket osztott meg a szakértő

hirtv.hu

Terrortámadás ért egy luxuséttermet Mogadishuban

ripost.hu

Pánikrohamnak hitték az édesapa betegségét, végzett vele a gyilkos kór

magyarnemzet.hu

A Barcelona ronthatja el a Manchester City örömét a BL-döntőben

origo.hu

Bizonytalan a gázellátás jövője

mindmegette.hu

Se olajszag, se tűzhely mellett álldogálás: itt a tepsis cukknitócsi, a nyár topvacsorája!

ripost.hu

Erre senki sem számított, Schumacher felesége meglepő döntésre szánta rá magát

ripost.hu

Fertőzött virslit hív vissza a Nébih, akár agyhártyagyulladást is okozhat

delmagyar.hu

Vérplazmát adni menő! Legyél te is donor!(x)

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kötelező akciózás: A boltok többsége akár 20-50 százalékos kedvezményt is biztosít

INSIDER

Szörnyű hírt kaptak a frontérzékenyek: ez vár rájuk az elkövetkezendő években

INSIDER

Kisokos: itt a 10 legfontosabb tudnivaló az ország- és vármegyebérletekről

INSIDER

Ők akadályozzák Brüsszelben a pedagógusbér-emelést

INSIDER

Nagyon jó hírek érkeztek a Balatonról, mutatjuk a részleteket

INSIDER

„Kicsúszott a kezéből, elvitte a víz” – zokogta az anya, akinek lányát megölte a villámárvíz Gyöngyöstarjánban

INSIDER

Mi alapján érdemes állampapírt választani?

INSIDER

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét