RETRO RÁDIÓ

Újabb iskolai botrány: nyolcadikos kislányt verhetett meg az igazgató

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 03. 03. 17:15

Végül a rendőröket is ki kellett hívni.

Rendőröket kellett hívni egy iskolába, miután egy nyolcadikos lány azt állította, hogy az igazgatónő bántalmazta őt. Az intézmény vezetője viszont mindezt tagadja, és feljelentést tett – írja a Paraméter. A Veľká Lomnicában (Késmárki járás) lévő iskola igazgatónője már 23 éve az intézményben dolgozik, de állítása szerint sosem fordult elő vele hasonló.

Fotó: Pixabay

Az igazgatónő és a lány közti incidensre állítólag a folyosón került sor: összevesztek, és a gyerek el akarta hagyni az iskola épületét. Azt állítja, hogy az igazgatónő bántalmazta őt: ráncigálta a trikójánál fogva, elkapta a karját, majd a nyakát, és megütötte a hátán.

Az igazgatónő viszont mindezt tagadja. Ő azt mondja, valóban megfogta a lányt a bal karján, de az aztán kihúzta a karját. Az igazgatóhelyettes is igazolni tudja ezt. A lány ezután felhívta az anyját, aki egyből az iskolába rohant. Végül rendőrt kellett hívni.

 Az igazgatónő szerint az anya megfenyegette őt, sőt a lány is azt mondta neki: azt kívánja, bárcsak meghalna, de ezt a diák és az anyja tagadja. A lány édesanyja feljelentést tett a rendőrségen az állítólagos bántalmazás miatt, de ugyanezt tette az igazgatónő is, amiért megfenyegették őt.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.