RETRO RÁDIÓ

„Azt hittem, meghaltam” – Megszólalt a tanárnő, akit hatéves diákja lelőtt

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 03. 27. 22:00

Drámai részleteket árult el a meglőtt tanárnő.

Ahogy azt mi is megírtuk korábban, január 6-án egy hatéves általános iskolás diák lelőtte tanárnőjét Virginiában. A meglőtt tanárnő, Abigail Zwerner először adott interjút az eset óta, melyből kiderül, hogy pontosan emlékszik a kisfiú arcára, amikor az rálőtt.

 

 

Azt hittem, meghaltam

 

– mondta a 25 éves nő a NBC Today című műsorában, amit a BBC idézett.

Az interjú során Savannah Guthrie újságíró arról kérdezte Zwernert, mire emlékszik arról a borzalmas napról, mire a tanárnő elmesélte, hogy az is egy átlagos napnak indult, mint a többi, azonban egyre több olyan dolog történt, ami miatt nőtt benne a félelem. A rendőrség jelentéséből azóta már kiderült, hogy a gyerek a hátizsákjában vitte be a fegyvert az iskolába, Zwerner ezért azt tervezi, hogy beperli a tankerületet. A nőt az első osztályos gyerekkel való „veszekedés” után a kezén és a mellkasa felső részén érte lövés.

Az ügyvédje által küldött dokumentumban az áll, hogy az iskola vezetőit többször figyelmeztették, hogy a diáknál fegyver van, az iskola azonban nem reagált megfelelően. Zwerner elmondta, hogy tisztán emlékszik arra, hogy ráfogták a fegyvert.

 

Emlékszem az arckifejezésére. Emlékszem, hogy éreztem valamit. Elég ijesztő nap volt

 

– magyarázta, majd elmondta, hogy az első lövés a bal kezén ment keresztül, megrepedt a kézközépcsontja, valamint a mutató- és hüvelykujja.

 

A lövés aztán a mellkasomba fúródott, itt fent, ahol még mindig ott van – mondta, miközben a szíve fölé mutatott. Szóval, van egy sebhelyem itt fent, és még néhány lövedékdarab.

 

Zwerner azt is elárulta, hogy az volt a szerencséje, hogy a golyó átment a kezén, különben halálos sebet is kaphatott volna. A tanárnő a lövés után azonnal a többi diákra gondolt, és még a sérülései ellenére kivezette őket az osztályteremből. A nő hozzátette, hogy néha rémálmai vannak a lövöldözésről, és a nehéz felépülés miatt van, hogy még az ágyból is alig bír kikelni.

 

Nem tudom, mikor múlik el a sokk... Naponta gondolok rá

 

Idő közben már az is kiderült, hogy az illetékes államügyészi hivatal nem fog vádat emelni a fiú ellen, ugyanis elég problémás lehetőségnek tartják, hogy egy hatéves gyermek bíróság elé álljon. A dolog érdekessége, hogy még a gyermek családtagjai ellen sem emelnek vádat, ők azzal védekeztek, hogy a kisfiú „akut fogyatékosságban” szenved, és csak ritkán ment iskolába szülei nélkül. A lövöldözés napján azonban pont egyedül ment, a lőfegyvert pedig legálisan vásárolták, és a gyermek édesanyjáé.

Az eset után az iskola igazgatóját kirúgták, az igazgatóhelyettes pedig lemondott, valamint teljes munkaidős biztonsági szolgálatot és fémdetektorokat is üzembe helyezett az iskola.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.