Létrehozva: 2023.03.21.

Ismét hatalmas fegyverszállítások érkeznek Ukrajnába

Messze még a béke...

Joe Biden elnök felhatalmazása nyomán – a külügyminiszter határozata alapján – az amerikai haderő készleteiből lőszereket, rakétákat, fegyvereket és járműveket juttatnak el Ukrajnába.

A támogatási csomagban szerepelnek lőszerek a gyorsmozgású HIMARS rakétatüzérségi eszközökhöz, tarackokhoz, valamint a Bradley gyalogsági harcjárművekhez, emellett rakéták, tankelhárító fegyverek és folyami vízijárművek.

Az elnök felhatalmazása alapján az Egyesült Államok további katonai oktatási és kiképzési szolgáltatást is nyújt Ukrajna számára. A mostani 350 millió dolláros csomag az amerikai kormányzat nyilvántartása szerint a 34. készletlehívás Ukrajna támogatása érdekében a védelmi tárcától.

Magyarország nem vesz részt az ukrajnai lőszerszállításban, ugyanakkor nem is akadályozza az Európai Unió többi országát abban, hogy így tegyenek, ezért a kormány a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza a kérdésben – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy két javaslat is napirenden volt a fegyverszállítmányok fokozása érdekében. Az első értelmében az Európai Békekeretből egymilliárd euró értékben finanszíroznák, hogy a tagállamok a saját készleteikből tüzérségi lőszereket szállítsanak Ukrajnának.

Ugye Magyarország nem szállít fegyvert ebbe a háborúba, s nem is fogunk fegyvert szállítani, mi békét akarunk. Ezért mi nem veszünk részt ebben az akcióban. Nem szállítunk lőszert Ukrajnába. Ugyanakkor a többieket nem akadályozzuk abban, hogy azt csináljanak, amit akarnak ezen tekintetben” – mondta.

Majd hozzátette, hogy hazánk hozzájárulása az Európai Békekeretben egy százalék – nagyjából tízmillió euró – amit Magyarország kérésére más célokra fognak felhasználni: a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítésére és a migrációs nyomás mérséklésére.

A második javaslat arra vonatkozik, hogy az EU közösen beszerzett lőszerekből is minél többet adjon át Kijevnek, szintén egymilliárd euró értékben.

Magyarország ebben sem vesz részt, mi nem veszünk azért lőszert, hogy azt Ukrajnába küldjük. Itt is a konstruktív tartózkodás eszközéhez nyúlunk, és itt is a ránk jutó mintegy tízmillió eurós hozzájárulást a Nyugat-Balkán stabilitásának támogatására, illetőleg a migrációs nyomás csökkentésére fogjuk kérni” – fogalmazott.

„Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem fegyverszállításokra, hanem minél előbb békére van szükség, a mielőbbi békéhez pedig fegyverszünet kell és béketárgyalások”

– összegzett.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy még mindig háborús hangulat uralkodik Brüsszelben, és egyre nő a nyomás a béke hangján megszólaló országokon, de a kormány tudja, hogy a diplomáciai rendezés az egyetlen módja az emberi életek megmentésének, ezért kitart a nemzeti érdekek és a béke ügyének képviselete mellett.

Teljesen mindegy, hogy milyen nyomást tesznek ránk a most következő időszakban, mi akkor is a béke ügyét fogjuk képviselni. A globális többség részeként a béke mellett fogunk érvelni” – húzta alá.

Példaként említette a nyomásgyakorlás erősödésére, hogy ma az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt álláspontja miatt is bírálatokat kapott.

„Elhangzott, hogy nem helyes, ha az európai kórusból valaki kiénekel a nemzetközi szervezetekben, ami egészen elképesztő, hiszen az Európai Uniót szuverén országok alkotják. Ezek a szuverén országok szuverén külpolitikát folytatnak, és ezért mi visszautasítunk minden olyan nyomásgyakorlást, amely a magyar külpolitika szuverenitását akarja megkérdőjelezni, korlátozni, elvenni” – taglalta.

A miniszter ezt követően kitért az ukrajnai magyar kisebbség jogfosztásának ügyére is, amelyre – mint közölte – már sokadszor hívta fel a kollégái figyelmét, jórészt hiábavalóan.

Kiemelte: arra kérte Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt, hogy amikor a közösség hivatalosan kommunikál az ukrán partnerekkel az integrációról, akkor tegyék világossá, hogy a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása az egyik legalapvetőbb európai érték.

„Arra kértem a főképviselőt, hogy lépjen fel azért, hogy Ukrajna tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait”

– tájékoztatott.

Az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarországon immár több mint 1300 iskolában és óvodában fogadtak be ukrán menekült gyermekeket és diákokat, addig a jelenlegi ukrán szabályozás értelmében szeptember elsejétől a megszűnés réme fenyegeti a 99 magyar alap- és középfokú iskolát Kárpátalján” – mutatott rá.

Végül hangsúlyozta: „azt is világossá tettem, hogy a magyar álláspontot az ukrán integrációs folyamat tekintetében az fogja leginkább meghatározni, hogy Ukrajna tiszteletben tartja-e a magyar nemzeti közösség jogait, és visszaadja-e a magyar nemzeti közösségnek azokat a jogokat, amelyek 2015 előtt már megilleték.”

A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy hete Hágában.

A tárcavezető az EBESZ illetékes főbiztosával, Kairat Abdrakhmanovval folytatott tárgyalását követően aláhúzta: a kormány az ukrajnai háború kezdetekor úgy döntött, nem hozza fel a kárpátaljai magyarság jogfosztásának ügyét, amíg dúl a fegyveres konfliktus, és tartotta is ezt, amíg lehetett, de a vitatott friss törvény még tovább rontotta a magyar nemzeti közösség helyzetét.

A decemberben elfogadott törvény nyomán most a valóság a teljes erejével jön szembe velünk, hiszen idén szeptember elsejétől gyakorlatilag megszűnnek Ukrajnában a kisebbségi iskolák. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan” – szögezte le.

Ukrajnában kilencvenkilenc magyar nemzetiségi általános és középiskola van jelenleg, amelyek az új törvény nyomán szeptember elsejétől kisebbségi helyett állami oktatási intézmények lesznek, ráadásul megszűnik a nemzeti nyelvű érettségizés, felvételizés és szakképzés is – emlékeztetett.

Majd hozzátette, hogy ezen felül az általános iskola 4. osztályát követően 20 százalékra kell csökkenteni az anyanyelven tanított tantárgyak és tanórák számát, valamint elveszik a jogot még az egyetemektől is arra vonatkozólag, hogy maguk választhassák meg az oktatás nyelvét.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: „mindez olyan országban történik, amely az Európai Unió tagja akar lenni, miközben az Európai Unióban komoly jogszabályok védik a nemzeti közösségeket”.

Miközben tehát Magyarországon mi az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre, miközben 1300 óvodába és iskolába fogadjuk be az ukrán menekült gyerekeket, Kárpátalján megtiltják majdnem száz magyar iskolának, hogy magyar tannyelvű iskolaként, kisebbségi iskolaként folytassák a működésüket” – fogalmazott.

Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan, ez szégyen. Ez olyan eset, amely ellen a nemzetközi szervezeteknek és az Európai Uniónak is fel kell, fel kellene lépnie” – jelentette ki.

Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy az EBESZ-főbiztos mindig megértéssel állt ehhez a kérdéshez, mindig hajlandó volt azt tényszerűen, és nem politikai elvárásoktól vagy ideológiáktól sújtottan nézni.

Világossá tette ő maga is, hogy ez egy nyilvánvalóan elfogadhatatlan és nemzetközi jogszabályokkal ellentétes helyzet, ezért kértem a segítségét abban, hogy halasszák el Ukrajnában a törvény végrehajtását” – mondta.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány továbbra is kiáll a határon túli magyarokért, akik közül sokakat besoroznak Ukrajnában és akik közül sokan már meghaltak a fronton.

Természetesen minden támogatást megadunk nekik, s minden nemzetközi szervezetben felszólalunk annak érdekében, hogy Ukrajna szeptember elsejével ne lehetetleníthesse el a magyar kisebbségi iskolák működését” – közölte.

Illetve rámutatott, hogy „2014 óta gyakorlatilag nemhogy évről-évre, de hónapról-hónapra, hétről-hétre születtek olyan jogszabályok Ukrajnában, amelyek folyamatosan vették el a magyar nemzeti közösség jogait, és lehetetlenítették el az anyanyelv használatát az oktatásban, médiában, kultúrában vagy éppen a közigazgatásban”.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük