RETRO RÁDIÓ

Botrány az egyetemen: busás kenőpénz fejében engedte át a diákokat egy tanár

L.S.
Szerző
L.S.
Létrehozva2023. 03. 19. 09:00

Kőkemény árlistával dolgozott R. Christian, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, aki komoly összegek fejében engedte át diákjait a vizsgákon. A legmélyebben a doktorira ácsingózó tanulóknak kellett a zsebükbe nyúlniuk. A férfi sokezer eurót zsebelt be.

A botrány még február végén robbant ki a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, amikor megtudták, hogy a neves intézmény resicabányai kirendeltségének egyik adjunktusa, R. Christian bizony komoly kenőpénzeket fogadott el a diákjaitól. 

A férfi éppen egy több millió forintos csúszópénzt fogadott el egy doktori vizsgáért, mikor lecsaptak rá a zsaruk - Fotó: (illusztráció) / Pexels

Kiderült, hogy az oktató már jó ideje űzte kétes fizetéskiegészítő foglalkozását: mind az alapszakos, mind a mesterszakos, de még a doktorijukat végző diákoktól is. A Krónika Online úgy tudja, hogy a férfi többek között olyan mesterszakos hallgatóktól fogadott el nagyobb összegeket, akik nem mentek át az Európai Unió fejlődése és fejlesztése nevű tantárgyból. 

A férfi már olyan régóta űzte az ipart, hogy már komplett árlistával dolgozott: egy átmenőjegy 600 euróba, azaz 22 ezer forintba került, míg a legjobb osztályzat ennek a dupláját kóstálta. Ennél a doktori vizsgák kerültek csak többe: az ugyanis nem kevesebb, mint 50 ezer lejt jelentett, ami már majdnem négymillió forintot jelentett. 

egyetem,diák,tanár,óra, előadás,felsőoktatás
Egy egész kis vagyont keresett az egyetemi oktató Fotó(illusztráció): Ground Picture / Shutterstock

A férfi tevékenységét vélhetően már egy ideje figyelemmel kísérték a hatóságok, így éppen egy 50 ezer lejes tarifának megfelelő összeg átadása közben csaptak le rá, ami után azonnal őrizetbe is vették, nemsokára pedig 30 napos letartóztatásba helyezték. 

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály, a DNA most már vádat is emelt a korrupt tanár ellen, a vádiratból pedig az is kiderült, hogy a férfi már legalább 25 mesterszakos diáktól fogadott el kenőpénzt, és még az elfogása előtti pár napban is jelentős összeghez jutott. 

A nem mindennapi, botrányos ügyet a Krassó-Szörény megyei törvényszék tárgyalja majd a közeljövőben, a volt adjunktus pedig addig is előzetes letartóztatásban vár a sorsára. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.