RETRO RÁDIÓ

Elképesztő videó Törökországból: így jelzi Karma, a magyar mentőkutya, hogy embert talált a romok alatt

Dózsa Gabriella
Szerző
Dózsa Gabriella
Létrehozva2023. 02. 08. 13:45

Hatalmas összefogásban nem csak a magyar hivatásos, de a civil mentőkutyás csapatok is dolgoznak a katasztrófasújtotta Törökországban, és már több embert, köztük gyermekeket is kihoztak a romok alól. A magyar szakemberek munkáját speciálisan képzett négylábúak segítik, köztük a világbajnok Karma.

A katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat. Szintén részt vesz a mentésben kedd dél óta a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel, a terrorelhárítás egysége szerda hajnalban csatlakozott, és a Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a földrengés által a leginkább sújtott térségbe. Időközben a Spider Speciális Mentőcsoport is megérkezett a leginkább sújtott Hataya térségbe. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legfrissebb, szerda délelőtti információi szerint a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben részt vevő magyar kontingens.

Karma akcióban
 A világbajnok Karma akcióban Fotó: Facebook

Több embert kimentettek

Nemzetközi összefogásban, több országból érkezett kereső és mentőcsapat a katasztrófasújtotta Törökországba. Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen, egyszerre három helyszínen, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában dolgozik a magyar tűzoltókból álló HUNOR mentőcsapat. Kedd éjszaka is több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így szerda reggelig összesen már tizenkét túlélőt találtak meg és emeltek ki a romok alól. A mentés során hét ember holttestét is kiemelték.

Csak a magyar csapat dolgozik a nap huszonnégy órájában, a többi mentőcsapat éjszakára leáll. 

A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, pszichikailag is megterhelő. A felépített magyar tábor három percnyi távolságra van a magyarok számára kijelölt kárterülettől. Az ötszáz négyzetméteres területen kilenc sátor helyezkedik el, amelyekben hét-hét ember fér el. 

Így jelez Karma, a világbajnok keresőkutya

A Kutyák Határok Nélkül Alapítvány több szakemberrel segít kint. Köztük vezetőjük, Leczki Sarolta, aki a nyáron világbajnok lett belga juhászával, Karmával. A helyszínről küldött videójukban mutatják meg, hogy dolgozik egy igazi világbajnok kereső.

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.