Létrehozva: 2023.02.01.

„Nagy a valószínűsége, hogy meghal” - légcső nélkül született egy kisfiú

Súlyos állapotban jött világra egy kisfiú, azonnal meg is műtötték. Már egyéves, de még nem mehetett haza a családjához.

Kisfia születése óta harcol egy kórházzal egy kétségbeesett édesanya. A kis Rowan-George Woodruff már egyéves, de még sosem járt az otthonában. Sajnos a gyermek egy ritka állapotban, atresiával született, ami azt jelenti, hogy nincs meg a felső légútja és a légcsöve. 

Fotó: Shutterstock (Képünk illusztráció)

„Manchester nincs a sarkon, hosszú az út nekem odáig. Hetente öt-hat alkalommal járok oda, de ez nem elég, ő az én gyermekem, az én kicsikém. Ő a fiam, és egyszerűen nem kaphatom meg. Tudom, hogy hiányzom neki” – kezdte a kétségbeesett édesanya

Nem sokkal a születése után az orvosok légcsőmetszést hajtottak végre a kisfiún, és azóta is szigorú megfigyelés alatt tartják. Emiatt sem akarják hazaengedni, ugyanis állandóan két embert igényel a gondozása. 

„Összetört a szívem. Nagy a valószínűsége, hogy meghal. A kórház megmentette az életét, és nagyra értékelem mindazt, amit tettek, de a műtét óta annyi mindent elfelejtettek. Magára hagyják, és nem játszanak vele, esténként nem ölelgetik lefekvéskor, nem adnak puszit vagy vigasztalják. Csak azt akarom, hogy otthon legyen a családjával. Nagyon magányosnak érzem magam nélküle” – tette hozzá Ashleigh.

A poklok poklát éli át a 28 éves Ashleigh Bamber, hiszen így állandóan a családja és a kórház között ingázik. Már minden felszerelést beszerzett és a házát is átalakíttatta, de így sem engedik haza a fiát - írja a Mirror. 

 

origo.hu

Szoboszlai Dominikot figyelmeztették Liverpoolból: ilyet többet nem tehet

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

metropol.hu

Stana Alexandra vele romantikázott a Balatonon

hirtv.hu

Ha az EU így folytatja, tíz év múlva nem lesz EU – így reagáltak a németek a Magyarországot ért büntetés hírére

mindmegette.hu

Végleg elbúcsúzhatunk az egyik kedvenc csokinktól, ugyanis bezár a édességgyár

mandiner.hu

A következő NATO-főtitkár értékes alkut ajánlott Magyarországnak

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

travelo.hu

Mostantól gyorsabban juthatsz ki Ferihegyre

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Brutális tömegkarambol az M0-áson: ezekben a percekben mentenek, nagy a dugó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Megtámadták az amerikai nagykövetség alkalmazottját Kijevben

KÜLFÖLD

Tönkre akarja tenni Józsefet a fapados légitársaság; egyetlen bűne, a neve

KÜLFÖLD

Embertelen: Nyilvános helyre vitte az újszülött babáját, majd ott hagyta a földön

KÜLFÖLD

"Gyerek volt" – Felfoghatatlan tragédia, unokáját gyászolja a nagymama