RETRO RÁDIÓ

Egymás mellett fekve, holtan találtak rá az anyára és kislányára

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 02. 08. 21:30

A család életét már nem lehetett megmenteni.

Szörnyű ügyben nyomoznak a brit hatóságok. Emma Pattison, férje, George, valamint lányuk, a hétéves Lettie február 5-én, vasárnap a hajnali órákban elhunyt. A helyi rendőrség most bejelentette, hogy az esetet kettős gyilkosságként és öngyilkosságként tartják számon.

Pattison család, gyilkosság-öngyilkosság
A családfő végezhetett a feleségével és a gyermekével is

A 45 éves édesanyát holtan találták az Epsom College középiskola területén, ahol nemrég igazgatónőként kezdett dolgozni. Holtan feküdt mellette a 39 éves George és a lányuk is. A Daily Star szerint lövöldözés történt, az anya pedig még fel is hívta egy családtagját azzal, hogy siessen oda, mert baj van, a férje bántani akarja őket. Mire a rokon megérkezett az iskola területére, a család már nem élt.

Úgy tudni, más nem volt jelen a helyszínen, a férfi lelőtte a feleségét és a gyermekét, majd magával is végzett. Az egyelőre rejtély, hogy mi volt az indítéka, ugyanis épp most kapott új munkát és jött egyenesbe az élete. A hírek szerint a fegyver be volt jegyezve az apa nevére.

„Ez egy hihetetlenül megrázó esemény, és éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy kivizsgáljuk és megértsük azokat a pontos körülményeket, amelyek idáig vezettek. Mindent megteszünk, hogy tisztázzuk a dolgokat, az elhunytak hozzátartozóinak pedig részvétünket szeretném kifejezni” – nyilatkozta Kimball Edey főfelügyelő a rejtélyes eset kapcsán.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.