5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Lesújtó hírek érkeztek a török-szíriai földrengés kapcsán

Létrehozva2023. 02. 09. 06:25
Frissítve2023. 02. 09. 07:37

Csütörtök hajnalra meghaladta a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.

A török katasztrófavédelem (AFAD) csütörtök hajnali összesítése szerint az országban 12 391-en haltak meg a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt.

15 ezer felett a halálos áldozatok száma Fotó: Erdem Sahin / MTI/EPA

Ennél pusztítóbbnak csak az 1999-ben bekövetkezett földrengés bizonyult, amely 17 ezer emberéletet követelt. Szíriában 2992 holttestre bukkantak eddig.

A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után a délkelet-törökországi és észak-szíriai térségben, de a munkát – egybehangzó hivatalos közlések szerint – nehezíti a hideg és a helyszínek nehéz megközelítése az infrastruktúra súlyos károsodása miatt. 

A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a térségbe látogatott. Az ország hatóságait bírálatok is érték, hogy nem cselekedtek kellő hatékonysággal a katasztrófa bekövetkezte után. 

Az elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a hatóságok reagálásában, de hangoztatta, hogy egy ilyen méretű katasztrófára lehetetlen felkészülni. Arra kérte a lakosságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és a katasztrófavédelem tájékoztatását kövesse

Ma az egység, a szolidaritás ideje van

– mondta, és bejelentette, hogy a károsult családoknak 10 ezer török líra (mintegy 192 ezer forint) anyagi támogatást nyújtanak.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.