tóth gabi
Hiába várta a beígért rohamentőket az életéért küzdő édesanya, nem érkeztek meg hozzá időben. Tizenegyórát várt, hogy megmentsék az életét.
Egy négygyermekes birminghami anyuka életét vesztette, miután tizenegyóra várakozást követően sem jöttek érte a mentők. A diszpécser azt ígérte: roham mentőt küldenek a 36 éves Hannah Houghtonért.
A 36 éves, cisztás fibrózisban szenvedő anyuka a levegőért kapkodott, amikor vőlegénye rátalált. Hosszú várakozással telt órák után tudott csak kórházba jutni, ahol alacsony vérnyomással került az intenzív osztályra. Ám nem sokkal később végleg megállt a szíve.
Gyászoló vőlegénye, James szerint szerelmét talán meg lehetett volna menteni, ha korábban kórházba viszik.
„Ki tudja, de úgy gondolom, hogy ha 11 órával korábban megkezdték volna a kezelést, akkor most más helyzetben lennénk. Ehelyett négy gyermekünk maradt anya nélkül. Ez sokat változtathatott volna a helyzeten” – mondta James, majd hozzátette: „Küzdött, harcos volt. Tíz percig ültem mellette, és mondtam neki, hogy szeretem, aztán elment.”
A történtekkel kapcsolatban Tracy Bullock a kórház igazgatója azt nyilatkozta, hogy 38 éves pályafutása során soha nem volt még ilyen nehéz karácsonyuk, mint Hannah halálakor – olvasható a Mirror oldalán.