RETRO RÁDIÓ

Megszakad a szív: saját temetését tervezte meg a 10 éves kislány

LA
Szerző
LA
Létrehozva2022. 12. 05. 14:10

A kislány szervezete feladta a harcot.

Egy 10 éves kislány a saját temetését szervezte meg azután, hogy sokkoló diagnózist közöltek vele az orvosok - írta meg a Mirror.

gyász koporsó
Illusztráció: Pixabay

A dél-walesi Cardiffból származó Crystal Smith mindössze hatéves volt, amikor az orvosok megállapították, hogy magas kockázatú neuroblastomája (rosszindulatú daganata) van. A gyermek ekkor már hónapok óta panaszkodott gyomor- és lábfájdalmakra, de a vizsgálatok nem mutatták ki, mi okoz ekkora fájdalmakat. Végül 2015-ben egy vérvizsgálat azt mutatta ki, hogy súlyosan vérszegény, és a további vizsgálatok megállapították, hogy rákos.

A lánynak sikerült kigyógyulnia a betegségből, ám alig egy évvel később, 2018-ban a rák visszatért. Ezt egy rutinvizsgálat mutatta ki.

„10 éves-en hunyt el a kislányom, de úgy viselkedett, mintha már sokkal idősebb lett volna, a betegség megedzette. Már a saját temetését tervezte a végén, szerette volna, ha a korábban elvesztett nővére mellé temetik el. Az egészet megtervezte. Azt akarta, hogy lovaskocsin vigyék végső nyughelyére. Ő ilyen volt, mindig is tudta, mit akar. Mindig is egy erős jellem volt, égett benne a tűz” - mondta Sabrina, a lány anyukája.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.