RETRO RÁDIÓ

Iskolai bántalmazás: befagyott tóba lökték a 11 éves fiút

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2022. 12. 17. 14:40

A kegyetlen tinédzserek, miután nem tudták lefizetni az iskolás fiút, erőszakkal kényszerítették rá az akaratukat. A rendőrség nyomozást indított.

Megzsarolták iskolatársai a 11 éves fiút, hogy 20 fontért (kb. kilencezer forint) cserébe sétáljon a befagyott tó jegén a manchesteri Alexandra Parkban. 

Fotó: Pixabay

A fiatal a barátja társaságában köveket csúsztatott a jégen, és esze ágába sem volt veszélybe sodorni magát, így nemet mondott. Ezt viszont nem vették jó néven az idősebb iskolás fiúk és átdobták a kerítésen.

Miután beszakadt alatta a vékony jég, kétségbeesetten küzdött, hogy ne merüljön alá a fagyos vízbe. Mindeközben a többiek csak ott álltak és nevettek rajta.

„A fiamnak végül sikerült kimásznia és hazajutnia. Amikor elmondta, mi történt, visszamentünk az iskolába, és a fiút az irodában találtuk, amint egy tanárral beszélgetett, mintha mi sem történt volna. Nem tudtam elhinni, hogy nem mutatott megbánást, és hagyta a fiam ilyen helyzetben. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna” - jelentette ki a dühös édesapa. 

A bántalmazás miatt fiú apja feljelentette a bántalmazó tinédzsert, akit azóta az iskolából is kirúgta. A tragikus eset mindössze egyetlen nappal azután történt, hogy négy fiú fulladt bele a közeli Solihull-i tóba – írja a Mirror. 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.