RETRO RÁDIÓ

Itt vannak az első fotók: ez a 4 életvidám kisfiú fulladt a jeges vízbe

LA
Szerző
LA
Létrehozva2022. 12. 16. 12:50

Megrázó tragédiát kell feldolgoznia a családoknak.

Mint arról beszámoltunk, hétvégén a befagyott tavon játszott a jégen néhány kisgyerek az angliai Birmingham mellett, amikor szörnyű baleset történt. A jég beszakadt alattuk!

Fotó: Pixabay

Az első hírek alapján két gyereket nem találtak, és többen életveszélyes állapotban kerültek kórházba, ám sem a nemüket, sem a korukat nem közölték. Ezután megerősítették, hogy összesen 3 gyerek halt meg, a negyedik társukat pedig  kritikus állapotban vittek kórházba. Tegnap érkezett a hír, miszerint a negyedik kisfiú is életét vesztette.

A gyerekek a jégen játszottak, amikor az megrepedt, a fiúk pedig a vízbe zuhantak. A helyiek azonnal keresni kezdték őket, többen is megsérültek a hideg vízben. A Daily Star szerint az egyik kisfiú kétségbeesett édesapja is mindent megtett, hogy megmentsék a gyerekeket, de ez már nem sikerült.

Az áldozatok nevét és korát csak most hozták nyilvánosságra: a hatéves Samuel Butler és a nyolcéves Finlay Butler, illetve unokatestvérük, a 11 éves Thomas Stewart és a 10 éves Jack Johnson vesztették életüket. A két Butler fiú testvérek voltak, s Samuel volt az, akiért a kórházban küzdöttek, de végül feladta a harcot a szervezete.

„Szívünk szakad meg a négy kis hercegért. 2022. december 11-én, vasárnap a gyerekek egy helyi parkban játszottak a tó mellett. Kalandvágyó gyerekek lévén a játék hevében elfelejtették a szüleik által tanított veszélyekre való odafigyelést, és megkockáztatták, hogy a jeges tóra menjenek” - olvasható a gyászoló családoknak indított adománygyűjtő oldalon.

Úgy tudni, a 10 éves Jack bátran sietett a többi fiú megmentésére, amikor látta, hogy baj van, de végül egyikük sem élte túl a balesetet. A fiúkról nyilvánosságra kerültek az első fotók, melyeket ide kattintva tudsz megnézni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.