Létrehozva: 2022.11.05.

Sokkoló: a szomszéd talált rá anya és fia holttestére a házban

A szomszéd benézett az ablakon, akkor vette észre a holttestet.

Egy idős nő és fia súlyosan bomló holttestét fedezték fel Cheltenham melletti otthonukban, miután a szomszédok, akik egy ideje nem látták őket, értesítették a rendőrséget – derült ki a nyomozásból. A 92 éves Mary Lawrence-et és a 60 éves fiát, Alan Lawrence-et a Woodmancote állambeli East Gable-ben lévő házukban találták meg október 4-én, miután egy szomszéd benézett az ablakon és meglátta az egyikük testét.

rendőrség
 

Alan hanyatt feküdt egy paplan alatt a nappaliban. Az ágynemű tetején egy régi levél volt az anyjának címezve. Az elsődleges vizsgálatok szerint már hónapok óta halott lehet, testét már ellepték a férgek.

Anyja a fia hálószobájában volt, levetkőzve, magzati pózban feküdt a földön. Ő is akörül halhatott meg, mint a fia.

A holttestek rossz állapota miatt először nem sikerült azonosítani az áldozatokat, de mivel a lakás is az ő nevükön volt, valamint minden, a házban talált irat is, így a rendőrség feltételezi, hogy anyát és fiát találták meg.

Alan orvosi leletei szerint számos betegségben szenvedett, valamint sztómája volt. A feljegyzések szerint inzulint kellett volna szednie, ám nem jelentkezett se az orvosnál, se a gyógyszerért, ezért valószínűleg veseelégtelensége lehetett. 

Mary magas vérnyomásban és súlyos demenciában szenvedett, 2019-ben már a rendőrség vitte egyszer haza, mert az otthona körül lófrált teljesen zavartan. Állandó ellátásra szorult, de a papírok szerint megtagadta a gondozói ellátást, mert azt mondta, a fia majd gondoskodik róla.

A rendőrség azt feltételezi, hogy Alan halhatott meg korábban és az édesanyja betakargatta. Csakhogy Mary képtelen volt ellátni önmagát, így kiszáradásban ő is életét vesztette - írta a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve