7°C
22°C

Zsigmond névnapja

RETRO RÁDIÓ

Brutális kegyetlenség: híres modellt gyilkoltak meg

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 14. 17:00

A nőnek esélye sem volt a túlélésre.

Szörnyű kínok között halt meg az ismert modell. A Las Vegasban élő Esmeralda Gonzalezt még a halála előtti napon látták a környékbeliek - derül ki a Daily Star cikkéből.

Fotó: Pixabay

Halála reggelén, amikor hazaért, véletlen rossz házba nyitott be. Az ott lakók szerint ekkor már bizonytalanul járt, kóválygott a lakásban. Ezután ment lakótársai, Christopher Prestipino és Casanra Garrett  házához, ahonnan már nem jött ki élve. Mint kiderült, bedrogozták Esmeraldát, amitől hallucinálni kezdett a nő és bizarr módon viselkedett. Ijedtében ágyhoz kötözték őt, majd néhány órával később, amikor felébredt, elengedték. Azt mondta a modell, hogy a rendőrségre megy és feljelentést tesz.

A ház tulaja ezért megfojtotta és medencetisztító vegyszerrel mérgezte meg a nőt, aki perceken belül meghalt. Ahhoz, hogy a gyilkos megszabaduljon a holttesttől, betonba öntötte a nőt, majd az egészet egy fadobozba tette, és kivitte a sivatagba, amihez egy teherautót bérelt.

A nő eltűnését először a testvére jelentette. Eközben Prestipino Belizébe menekült, de amikor visszatért az Egyesült Államokba, letartóztatták Garrettel együtt. Az ügy végül furán ért véget, mert Christopher pszichiátriára került, a gyilkossági tárgyalást pedig felfüggesztették - írja a Bors.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.