Létrehozva: 2022.09.28.
Módosítva: 2022.09.28.

„Mindennap küzdök” - Egy hónapja van hátra a rákos édesanyának

Túl későn kérte az orvosok segítségét a rákos édesanya. Mindennap rettegésben éli az életét. Szeretne másokon segíteni, hogy ne járjanak úgy, mint ő.

Szerző Ripost

Figyelmen kívül hagyta az intő jeleket az az édesanya, akit most egy hónap választ el a haláltól. Az egygyermekes Brooke Goldot egy évvel ezelőtt méhnyakrákkal diagnosztizálták.

kórház
Fotó: Pixabay

A 36 éves nő korábban rendszeresen járt szűrővizsgálatokra, de az elmúlt öt évben elhanyagolta. Orvosai szerint ha tovább halogatta volna a kivizsgálást, akkor valószínűleg már halott lenne. Az egész egyébként azzal kezdődött, hogy rendszeres menstruációja között is vérzett.

Az édesanya azóta egy érzelmi hullámvasútra került, ugyanis mire kiderült a betegsége, már negyedik stádiumban járt. Három hétig kapott sugárkezelést, de addigra a rák már átterjedt a nyirokcsomóira.

„Rengeteg sugárkárosodásom van, azon kívül is, hogy a petefészkeim elpusztultak. Súlyos belső égési sérüléseim vannak a medencém belsejében. Ráadásul egy lyuk keletkezett a hólyagomon” – mondta összetörten Brooke a Mirrornak.

„Mindennap küzdök. Nem mondják el, hogy amikor a rákkezelés befejeződik, az még nem jelenti a harc végét. Úgy érzem, hogy csak most dolgozom fel a tényt, hogy rákos voltam és majdnem meghaltam. Még egy hónap, és talán nem tudták volna megmenteni az életemet” – tette hozzá az anyuka.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni