Létrehozva: 2022.08.11.
Módosítva: 2022.08.11.

Nyolc órán át ültek halott édesanyjuk mellett a gyermekei

Tizenöt év után költözött volna haza családjával a nő, ám egy váratlan rosszul lét mindent megváltoztatott. Rejtélyes körülmények között vesztette életét a szülésznő.

Szerző Ripost

Hosszú idő után ismét láthatta volna a szüleit egy kétgyermekes édesanya, ám a repülőgépről már nem szálhatott le. Az odaadó nő hirtelen hunyt el, miközben gyermekei és férje mellette ültek. Helen Rhodes augusztus 5-én költözött haza az Egyesült Királyságba férjével, Simonnal és gyermekeikkel: Nathannel és Emmával, miután több mint 15 évig a Hongkongban éltek.

Nyolc órán keresztül volt mozdulatlan az ülésében az édesanya, de azt hitték, hogy csak alszik. Ám amikor a gép leszállt Frankfurtban, nem bírták felkelteni. Minden erőfeszítés ellenére Helent nem sikerült újraéleszteni. Mindez a gyermekei szeme láttára történt – írja az NDTV.

gyertya
 

Rhodes asszony holtteste Németországban maradt, míg férjének és két gyermekének tovább kellet utaznia az Egyesült Királyságba. A kétgyermekes édesanya barátnője, Jayne Jeje egy GoFundMe oldalt hozott létre, hogy segítsen a családnak a váratlan kiadásokban, valamit így akar tisztelegni az emléke előtt. Eddig több mint 10 000 fontot (kb. 4,6 millió forint) gyűjtöttek össze.

„Helen izgatott és ideges volt a költözés miatt, de alig várta, hogy újra láthassa a családját, mivel a világjárvány kezdete óta nem látta idősödő szüleit. Sajnos, soha többé nem láthatja őket. Még mindig hitetlenkedünk és sokkolt bennünket legkedvesebb barátunk hirtelen halála. Helen egyedülálló volt, egy gyöngyszem. Hivatását tekintve szülésznő volt, és mindig hajlandó volt segítő kezet nyújtani vagy tanácsot adni bárkinek, akinek szüksége volt rá. Helen szeretett beszélgetni, és könnyen barátkozott. Csak remélni tudjuk, hogy tudta, milyen sokat jelentett nekünk” – árulta el róla gyászoló barátja, Jayne Jeje. 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil