RETRO RÁDIÓ

Megvan, hol szállhat újra ember a Holdra!

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2022. 08. 26. 10:00

Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy 1972 után ismét emberek lépjenek a Földhöz legközelebbi égitest felszínére.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bejelentette, hogy 13 lehetséges zónát jelölt ki a Holdon, ahol ismét emberek léphetnek az égitest felszínére. A szövetségi ügynökség közlése szerint, ha minden a tervek szerint alakul, akkor a landolásra kijelölt helyszínek valamelyikén 2025-ben biztosan le fog szállni az úgynevezett Artemis III misszió keretében indított űrhajó, és annak négy fős legénysége.

Az Artemis III számára kijelölt 13 landolási régió. Mindegyik körülbelül 15 x 15 kilométeres területű (NASA)

Ezeknek a régióknak a kiválasztása azt jelenti, hogy egy óriási lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az Apollo óta először ismét embereket küldjünk a Holdra

 - mondta Mark Kirasich, az Artemis-kampányfejlesztési részleg helyettes ügyvezetője, utalva ezzel az ügynökség Apolló 17 nevű, 1972-es missziójára, amely az utolsó alkalom volt, amikor ember lépett a Holdra. Kirasich továbbá megjegyezte, hogy a megjelölt leszállóhelyek mindegyike a Hold déli pólusánál található, ami azért érdekes, mert itt "az űrhajósok olyan sötét területekre merészkednek majd, amilyeneket az emberiség eddig még soha nem kutatott."

Közleményében a NASA arról is hírt adott, hogy a zónák kiválasztásakor a Orbiter holdszonda által összegyűjtött adatokra, valamint évtizedes kutatási eredményekre támaszkodtak. A régiók meghatározásakor többek között figyelembe vették az indítási ablakok elérhetőségét, a biztonságos leszállás esélyeit, a terep lejtését, a Földdel való kommunikáció könnyűségét és a fényviszonyokat is. Ezeken túl továbbá szem előtt tartották a Space Launch System (SLS) rakéta, az Orion űrhajó és a SpaceX által legyártott Starship leszállórendszer kombinált képességeit.

A javasolt helyszínek közül több a Hold legrégebbi részei között található, és az állandóan árnyékban lévő régiókkal együtt lehetőséget nyújtanak arra, hogy a Hold történetét eddig nem vizsgált holdi anyagokon keresztül ismerjük meg

- fogalmazott Sarah Noble, a NASA bolygótudományi részlegének vezetője. A szakértő szerin a vizsgált régió tudományos szempontból azért jelentős, mert közel van a Hold déli pólusához, amely egy erőforrásokban – például fagyott vízben – gazdag területet.

Úgy tudni, hogy a NASA által kijelölt landolási helyszíneket tudományos konferenciákon, valamint műhely-találkozókon vitatják majd meg a szélesebb tudományos közönséggel. És a visszajelzések alapján szűkítik majd a lázsállásra alkalmas régiók számát, vagy adott esetben újakkal bővítik azokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.