RETRO RÁDIÓ

Belehalt a TikTok kihívásba a 8 éves Erika és 9 éves barátnője

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 28. 07:40

Két család szíve is darabokra tört imádott kislányuk elvesztése miatt. A szülők a TikTokot tartják felelősnek a történtekért.

Két családnak is végérvényesen megváltozott az élete. A kettős tragédia apró darabokra törte a rokonok szívét.

A kilencéves Arriani Arroyo és a nyolcéves Lalani Erika Renee Walton nem sok különbséggel vesztette életét, ugyanabban a TikTok kihívásban. Arroyót élénk, életvidám gyermekként írták le szülei, aki arról álmodott, hogy felnőttként, majd a szórakoztatóiparban helyezkedik el.

Fotó: Pixabay

Erika családja úgy döntött, feljelentik a TikTok videomegosztó közösségi hálózatát, ugyanis szerintük felelősséggel tartoznak a történtekért. A két család összefogva kedden nyújtott be keresetet a TikTok ellen a Los Angeles megyei felső bíróságon.

„A TikTokot felelősségre kell vonni azért, hogy veszélyes tartalmakat terjesztett ennek a két fiatal lánynak. A TikTok kétségtelenül tudta, hogy a halálos kihívás az alkalmazásukon keresztül terjed, és hogy az algoritmusuk kifejezetten a gyerekekhez juttatja el az életveszélyes kihívást” – áll a panaszban.

Matt Berman a két gyászoló család ügyvédje, a következőket nyilatkozta: „A TikTok a nagyobb vállalati profitot helyezte előtérbe a felhasználók egészségével és biztonságával szemben, és különösen a kiszolgáltatott gyermekek egészségével és biztonságával szemben, akikről a TikTok tudta vagy tudnia kellett volna, hogy aktívan használják a közösségi médiát.”

A Mirror felkeresésére a TikTok közölte, hogy nem kommentálhatják a folyamatban lévő peres ügyeket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.