RETRO RÁDIÓ

Lézer- és mágnesterápia segíthet Ferenc pápán

Létrehozva2022. 07. 04. 12:50
Frissítve2022. 07. 04. 13:18

Ferenc pápa egy útját lemondta, de már gyógyul a sérülése. Cáfolta a lemondásáról szóló híreket.

Ferenc pápa visszautasította azokat az értesüléseket, amelyek szerint a közeljövőben lemond, és közölte,  reméli, hogy a lehető leghamarabb Moszkvába és Kijevbe utazhat.  A Reuters közlése szerint a vatikáni rezidenciájában adott exkluzív interjúban Ferenc cáfolta azokat a pletykákat is, amelyek szerint rákos lenne, és azzal viccelődött, hogy az "orvosaim nem mondtak nekem erről semmit". A pápa most először közölt részleteket a térdsérüléséről, amely megakadályozta abban, hogy elutazzon tervezett afrikai látogatására. Ferenc július 2. és július 7. között tett volna látogatást a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a Dél-Szudáni Köztársaságban. 

FERENC pápa
Fotó: Alessandra Tarantino

Térdsérülésével kapcsolatban elmondta:  "Jól vagyok, lassan javulok" - hozzátéve, hogy rosszul lépett és egy ínszalag begyulladt a jobb térdében, de térdszorító, lézer- és mágnesterápia segíti a gyógyulását. 

 Az ukrajnai helyzetről szólva Ferenc megjegyezte, hogy Pietro Parolin bíboros vatikáni államtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapcsolatba lépett egy esetleges moszkvai utazással kapcsolatban.  A pápa közölte, szeretne elmenni Ukrajnába, és először Moszkvába.  "Üzenetet váltottunk erről, mert szeretném szolgálni a béke ügyét" - mondta.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.