RETRO RÁDIÓ

Egy napon belül két halálos áldozatot követelt a majomhimlő

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 30. 14:45

Európában ez az első két haláleset, amit az afrikai kór okozott.

Mindkét majomhimlős halálesetet Spanyoloroszágból jelentették, az elsőt pénteken, a másodikat szombaton. A spanyol média úgy tudja, hogy az első áldozat Valencia tartományban halt meg agyvelőgyulladásban, a majomhimlő okozta szövődményben, a másodikról egyelőre semmi részletet nem tudni.

Fotó: Pixabay

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-ai jelentése összesen öt halálesetről számolt be, de mind Afrikában történt. Később Brazíliából jelentették egy beteg halálát, ez most az első két európai eset.

A spanyol minisztériumi jelentés szerint eddig 4298 esetben igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és az azonosított 3700 páciens közül 120-an kerültek kórházba. A páciensek 82 százaléka szexuális úton kapta el a majomhimlőt. A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel.

A WHO július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár rendkívüli helyzetet eredményezett, amelyet emiatt globális vészhelyzetnek kell tekinteni. Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.
A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.