Létrehozva: 2022.06.21.

Szívszaggató: hiába könyörgött segítségért, elmerült a tóban és megfulladt

A két barát szeme láttára halt meg a férfi.

Szerző Ripost

Teljes sokkba került két fiatal, miután egy ismeretlen férfi elsodródott a tóparttól, majd rémülten nézték végig, ahogy megfulladt. A bajba jutott teljesen elsodródott a parttól és nem tudott visszamenni a felfújható matracon: egyre távolabb került, ahogy igyekezett visszajutni. Így leugrott a matracról, hogy visszaússzon a szárazföldre. Sajnos azonban a víz alá merült, majd miután a felszínre jött, segítségért kiáltozott, és újra elmerült. A két barát, a 21 éves George Lee és a 22 éves Ryan Hornby ekkor látta utoljára.

A szörnyű tragédia az angliai Mammoth Lake-nél történt június 17-én - írja a Daily Star.

„Épp a tó szélén voltunk, és próbáltuk megnézni, milyen hideg a víz. Volt egy másik csoport a közelünkben, közülük az egyik férfi egy gumimatracon elsodródott a tó közepére. A vízben fulladozott, segítségért kiáltott, de nem tudtunk beúszni érte, mert túl messze volt. Borzalmas volt, mert kiabált, de senki nem tehetett semmit” – mondta Ryan, aki azóta is a történtek hatása alatt áll.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?