Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.06.

Az hitte túl sokat iszik, valójában rákos lett az egyetemista lány

Egy pillanat alatt omlott össze a fiatal nő élete.

Szerző Ripost

Szó szerint lesokkolták az orvosai az egyetemistát, amikor kiderült, sokkal komolyabb a baja, mint azt gondolta. A 20 éves Georgia Ford tavaly áprilisban kereste fel először a háziorvosát, miután fulladásos köhögése és rosszulléte lett. Akkoriban még azt hitte, túl sok alkoholt iszik, ezért gyomorerősító tablettákkal tért haza. Ám néhány hónap elteltével még rosszabbul lett.

Rohamosan fogyni kezdett és rejtélyes hátfájás is kínozta. Számtalan orvosi konzultáción esett át, mire kiderült, hogy veserákja van. Az élete a feje tetejére állt, addigra ugyanis a rák a tüdejére, a májára, a nyirokcsomóira és a csontjaira is átterjedt. Orvosai gyógyíthatatlannak minősítették, de elkezdték a kezelését, hogy meghosszabbítsák a fiatal életét. Georgia még mindig küzd, hogy felfogja lesújtó diagnózist.

Fotó: Shutterstock

„Néhány héten belül teljes értékű egyetemi hallgatóból, rákos betegként kórházba kerültem. Hihetetlen volt” - kezdte az egyetemista lány, aki most az életéért harcol.

Georgia elmondta, hogy a köhögése fokozatosan rosszabbodott, olyannyira, hogy már hétköznapi dolgokra sem volt képes, mint például a futás vagy a lépcsőzés. Végül pedig már vért köhögött és hányt is. A joghallgató most immunterápiára jár és napi szinten gyógyszereket szed. Emellett esténként oxigénmaszkban alszik, hogy levegőhöz jusson.

„Öt hónapja kezdtem el a kezelést, de már messzebb lennék, ha korábban diagnosztizáltak volna. Nem tudom, mennyivel lettem betegebb ennyi idő alatt, de ha egy kicsit hamarabb észrevették volna, talán másképp alakulna a történetem. Ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok megtudni, de mindig elgondolkozom rajta” – mondta szomorúan Georgia a Mirror oldalának.

Georgia létrehozott egy GoFundMe-t, hogy adományt gyűjtsön két jótékonysági szervezet számára, amik támogatják őt a kezelés során. Eddig több mint 1300 fontot (kb. 580 ezer forintot) gyűjtött össze.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány