Létrehozva: 2022.05.12.
Módosítva: 2022.05.12.

„Nem ezt érdemelte volna” - Két évig várt életmentő műtétjére az anya, de meghalt

Tragikus módon épp az a műtét szakította el a családjától, ami megmenthette volna.

Szerző Ripost

Egy anyuka mindössze néhány nappal a szívműtétje után halt meg, amire évekig várt. Carlene Kershaw két éven keresztül áhítozott szívbillentyűműtétjére, ami létfontosságú volt az életben maradásához.

A nő korábban próbaidős tisztviselőként dolgozott. Egyik napról a másikra légszomjat, később pedig hányingert, fejfájást és szorító érzést tapasztalt a mellkasában. Félelmeit sajnos hosszú ideig nem vette komolyan a háziorvosa, majd a műtétjét is többször elhalasztották. 

Fotó: Shutterstock

A négyórás életmentő beavatkozást követően biztatóak voltak az eredményei, de hamarosan sorra következtek  a komplikációk. Végül a 40 éves anyuka szívében egy vérrög keletkezett, ami a halálát okozta. A vizsgálatok megerősítették, hogy a vérrögöt a műtét idézte elő. Így tragikus módon épp az a műtét szakította el a családjától, ami meghosszabbíthatta volna az életét.  

„Épp akkor vette meg a házát Liverpoolban, hogy új életet kezdjen. Soha nem élhetett már benne. Ez szörnyű. Nem ezt érdemelte volna, ahogy a gyerekei sem. Két diplomával végzett az egyetemen, intelligens, érzékeny és figyelmes volt. Erős, független nő volt, aki szerette az életet, a családjával és a barátaival töltött időt” – nyilatkozta a Mirrornak a testvére, Mark Coffey.

A gyászoló család nemrég adománygyűjtésbe kezdett, hogy méltó képen búcsúzhassanak el a szeretett kétgyermekes édesanyától.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő