Létrehozva: 2022.05.20.

Érthetetlen tragédia: megfulladt a 4 éves Lena, miközben szülei pakoltak

A kislány családja sokkos állapotban van.

Szerző WM

Egy német család az egyik rokon 60. születésnapját ünnepelte egy Brandenburgban található tóparti éttermében. A szülők még az ajándékokat, a dekorációt, és a 4 éves Lena öccsének babakocsiját pakolták az autóba. Néhány percen belül feltűnt nekik, hogy a kislánynak nyoma veszett. Az egész család és több helyszínen lévő ember is azonnal keresni kezdte a gyermeket. Minden erőfeszítés hiába valónak bizonyult, Lenara sem az erdőben, sem a vízparton, sem az étteremben, illetve annak környékén sem akadtak a nyomára. Miután egy órával később sem lett meg a kislány, a rokonok tárcsázták a segélyhívót - írja a német Bild.

Képünk illusztráció.

A Berlintől 70 kilométerre lévő település rendőrei és tűzoltói azonnal nagy erőkkel fogtak bele a keresésébe. Helikopterrel pásztázták az erdőt, csónakkal pedig a tavat. A kis Lena holttestére két órával később találtak rá a vizírendőrök, a kislány élettelen teste nem messze a prttól lebegett a víz felszínén. 

A tragédia pontos körülményeit még vizsgálja a rendőrség, ahogy még a kislány boncolási eredményeire is várni kell. Egy ügyvéd azt mondta a német lapnak, hogy a gondatlan emberölés is felmerülhet a szülőkkel szemben. A vizsgálatok befejezésére még biztosan várni kell, ami biztos, hogy jelenleg az egész család sokk hatása alatt van, a szülőket pszichiáter segíti. A Bild megjegyzi, hogy információik szerint Lena nagymamája vezeti a helyi óvodát, míg az édesanya szintén egy közkedvelt pedagógus. 

A Bildnek nyilatkozó szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kisgyerkek kiabálás és segítségkérés nélkül, csendben fulladnak vízbe, ezért is történhetett meg észrevétlenül Lena tragédiája. 

Szerző WM

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl