Létrehozva: 2022.05.20.
Módosítva: 2022.05.20.

A népszámlálási adatokkal trükközhetett az amerikai baloldal, hogy hatalmat szerezzen

Valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva a republikánus vezetésű amerikai államokban jelentősen kevesebb, a demokrata államokban viszont sokkal több helyi lakost számoltak össze a tavalyi népszámlálás során, mint amekkora a valós népességük. Ennek következtében a jobboldal biztosan hozható mandátumokat vesztett, a baloldal viszont mandátumokat nyert. Sokak szerint ez nem véletlenül alakult így.

Szerző Gaál József

Az amerikai Népszámlálási Hivatal  (US Census Bureau) csütörtökön kiadott egy közleményt, mely szerint az ügynökség 14 tagállamban jelentősen alul- vagy felülszámolta a lakosságot a 2020-ban kezdődött, de a járvány miatt csak a tavalyi évben lebonyolított népszámlálás során. 2 százalékot meghaladó túlszámlálás 7 tagállamban történt, melyek közül - 1 kivételével - mindet a demokraták irányítják. Ezzel szemben 2 százalékot meghaladó alulszámolás 4 tagállamban volt, melyek kivétel nélkül republikánus vezetésűek.

A Kereskedelmi Minisztérium (Secretary of Commerce) közvetlen irányítása alatt álló, tehát a Biden-adminisztrációtól koránt sem független Népszámlálási Hivatal nem adott magyarázatot arra, hogyan sikerült 4-5, sőt, egyes esetekben 6 százalékkal elszámolni az államok valós népességét. Ennyire hibás felmérést az ügynökség még sosem készített a közel 120 éves fennállása során. A 2010-es amerikai népszámlálást követő utólagos felmérés például azt mutatta, hogy egyetlen államban sem volt statisztikailag jelentős elszámolási hiba.

Egyes szakértők szerint nem a véletlen a műve, hogy a mostani népszámláláson mért számok köszönő viszonyban sem voltak a valósággal. Többen is állítják, hogy szándékosan alakult úgy, hogy alulszámolások kizárólag a republikánus, túlszámolások pedig szinte csak a demokrata vezetésű államokban történtek. A jelenleg kormányzó demokratáknak ugyanis pontosan ez állt az érdekében.

A Népszámlálási Hivatal  (US Census Bureau) főépülete Maryland államban

Az Egyesült Államokban 10 évente tartanak népszámlálást, legutóbb 2021-ben került sor a felmérése. A kapott eredményekre mindig hatalmas médiafigyelem irányul, mivel a szövetségi képviselői mandátumokat lakosságarányosan osztják szét a tagállamok között, a tagállami vezetőknek pedig lehetősége nyílik a számok tükrében arra, hogy átrajzolják a kongresszusi választókerületek. Ezt az alkalmat mind a republikánus, mind a demokrata kormányzók arra szokták használni, hogy a nekik kedvező módon pakolgassák ide-oda a szavazókat. A pártérdekek mentén kialakított választókörzetek (gerrymandering) folyamatára született is egy mondás, amit gyakran szokott idézni a helyi sajtó: 

Amerikában egyre több helyen nem a polgárok választanak maguknak politikusokat, hanem a politikusok kanyarítanak ki nekik kedvező választói tömböket a lakosságból.

A mostani népszámlálási adatok fényében idén év elején osztották ki a képviselői mandátumokat, valamint ezzel egy időben a választókerületeket is átrajzolták. Ezen a következő népszámlásig, azaz 2030-ig nem lehet változtatni. Csakhogy az új felállás a Népszámlálási Hivatal korábban közölt számai alapján alakult ki, melyekről most kiderült, hogy jócskán eltértek a valóságtól. Ez azért érdekes, mert a most közölt, korrektúrázott számok alapján a demokraták rosszabbul, a republikánusok viszont jobban jártak volna. Ezért egyes elemzők arra következtetésre jutottak, hogy bizonyos politikai szereplők szándékosan bűvészkedtek a kapott eredményekkel, hogy a baloldalnak álljon a zászló.

Amerika 435 választókerületének térképe. Egy választókerületben átlagosan nagyjából 770 ezer ember él.

A népszámlálási hivatal által csütörtökön közzétett utólagos felmérés szerint a republikánus vezetésű Arkansas és Tennessee 20 lakosából körülbelül egyet nem számoltak meg. A szintén republikánus Florida és Texas államokban pedig 3,5, illetve 1,9 százalékos volt az alulszámolás, ami pont elég volt ahhoz, hogy hogy a két állam egy-egy kongresszusi mandátumot bukjon.

Ezzel szemben a demokrata vezetésű Hawaii, Delaware és Rhode Island államokban élő minden huszadik ember "fantomlakosnak" bizonyult. Minnesotában és New Yorkban szintén jelentős, 3,8, illetve 3,4 százalékos túlszámolás történt. Ennek következtében Minnesota és Rhode Island is plusz egy képviselői mandátumot kapott, ami a valódi lakosságukat tekintve nem járt volna nekik.

Számszerűsítve az alul- vagy felülszámolások brutálisan magasak voltak. Tennessee államban például 325 ezer, Texasban pedig 550 ezer helyi lakost nem sikerült megszámolni. New Yorknak viszont több mint 670 ezer,  Minnesotának pedig 215 ezer fővel növelték meg a lakosságát a valósághoz képest. Joe Biden elnök szülőhelye, Delaware állam a második legmagasabb, 5,5 százalékos túlszámlálási arányt produkálta, ami azt jelenti, hogy az apró államnak 50 ezerrel nőtt papíron a lakossága a valósághoz képest.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl