Létrehozva: 2022.03.03.

Putyin fenyegető üzenetet küldött: A legrosszabb még hátra van

Emmanuel Macron telefonon keresztül beszélt Vlagyimir Putyinnal, de nem vezettek semmi jóra a tárgyalások.

Miután az orosz erők elestek az első ukrán nagyvárosban, Putyin nem volt hajlandó meghallgatni a háború beszüntetését követelő globális kiáltást, így a támadás már a második hetébe lépett. A hétfői első béketárgyalás nem hozott áttörést, sőt Kijev kijelentette nem fogad el semmilyen orosz ultimátumot. Putyin válaszképp pedig azt üzente, hogy a tárgyalási folyamat lelassítására tett kísérletek, csak további követelésekhez vezetnek Kijevvel szemben. 

Sőt mindezek után Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy nem hagy fel az ukrajnai invázióval, még akkor sem, amikor a szemben álló felek tűzszüneti tárgyalásokon találkoznak - írja a brit Metro. 

Fotó: Alekszej Nyikolszkij

Oroszország folytatni kívánja a nacionalista fegyveres csoportok elleni megalkuvás nélküli harcot - mondta Putyin az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.

Emmanuel Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban. A francia államfő ezt azután mondta, hogy ismételten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnöki hivatal.

Az Élysée-palota tájékoztatása szerint az orosz elnök kezdeményezésére létrejött másfélórás telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin megerősítette francia kollégájának, hogy az orosz hadsereg katonai hadművelete a Moszkva által eltervezettek szerint halad előre, és "súlyosbodni fog", amennyiben az ukránok nem fogadják el az oroszok feltételeit.

"Macron elnök előrejelzése az, hogy a legrosszabb következik, mindarra tekintettel, amit Putyin elnök mondott neki" - jelezte az Elysée-palota.

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át