kulcsár edina
Az ünnepet beárnyékolta a háború.
A magyarság egyik legjelentősebb ünnepét, március 15-ét Kárpátalján jelentősen beárnyékolja az Ukrajnában zajló háború árnyéka, így aztán az idén a legtöbb helyen csak csendes főhajtással emlékeztek az eseményre - írja a Kárpátinfo.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete és a Badalói Református Egyházközség közös szervezésében tartott megemlékezés gyülekezeti közösségben zajlott.
A Szózat eléneklését követően Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, még három hete is arra készült, hogy 1848. március 15-ének a szellemiségéről, ennek az eseménynek a történelmünkben elfoglalt felejthetetlen szerepéről szóljon, ám az azóta zajló események, sajnos, némileg felülírták az ünnep üzenetét.
"Immáron 18. napja egy sok szenvedéssel, pusztítással, és modernkori népvándorlással járó háború rettegésében élünk, és bár, a történelmi tapasztalatok szerint a nagyhatalmi háborúk általában nem a mi főutcánkon haladnak keresztül, de földrajzi helyzetünknél fogva mégis csak részesei vagyunk ennek a világégésnek. Ilyen helyzetben nem tehetünk egyebet, mint Istenbe kapaszkodva, kérni a Mindenhatót, hogy minél hamarabb vessen véget ennek a szörnyűségnek, és legyen újra béke már!" -mondta.