Létrehozva: 2022.01.18.

„Nincs semmi erőnk” – megszólalt a nagypapa, akinek unokáját az apjával együtt ütötte el a vonat

A család, a barátok és szomszédok úgy érzik, már nem értik a világot. Miért vitte magával az apa a 6 éves kislányát a halálba?

Ilyet általában csak az újságokban olvas az ember, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szörnyűség velünk is megtörténhet. Az energiánk végére értünk

- nyilatkozta az osztrák Kronen Zeitung című lapnak a gyászoló nagyapa. Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, Alsó-Ausztriában egy 38 éves hobbiteniszező a hatéves kislányával egy gyorsvonat elé ugrott múlt hét kedden. Azóta kiderült, hogy az édesapát korábban már elítélte bíróság, mert halálosan megfenyegette a lányát.

Korábban boldog párt alkottak. Forrás: Facebook

Mind ennek ellenére, az első osztályos kislány nagyon örült annak, hogy ismét viszontláthatja édesapját, nem is gondolta, hogy pár óra múlva milyen szörnyűség fog velük történni.

A gyászoló édesanyát a tragédia óta pszichológus szakember segíti. A 33 éves anya egy helyi szépségverseny győztese volt korábban. A házaspár már egy jó ideje nem élt együtt. Sokan arra tippelnek, hogy az édesapa nem tudott megbocsátani volt nejének amiért szétmentek. Nem kizárható, hogy az apa, így próbált meg bosszút állni egykori szerelmén.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el